Már sorban állnak az almások a holnap piacra kerülő telefonokért
Pénteken kerül a boltokba az új iPhone 6S és 6S Plus, és ahogy az lenni szokott, néhányan már beálltak a sorba, hogy elsőként jussanak hozzá az okostelefonhoz.
Pénteken kerül a boltokba az új iPhone 6S és 6S Plus, és ahogy az lenni szokott, néhányan már beálltak a sorba, hogy elsőként jussanak hozzá az okostelefonhoz.
Orbán Viktor több nyilatkozatában is kifejtette, hogy már csak azért is ellenzi a menekültek befogadását, mert félti Európa keresztény arculatát, és attól tart, hogy ha nagy számban érkeznek muszlimok, az megváltoztathatja Magyarország kultúráját, a magyar életformát is.
Január 1-jétől Hotel Hungaria City Center néven üzemel tovább a Best Western Hotel Hungaria a Keletinél.
A miniszterelnök közös európai védelem alá helyezte volna a görög határt, azonban ezt a javaslatát elutasították.
Meghamisított, de legalábbis kozmetikázott jelentések, vitatható érveléstechnika, ennek eredményeként pedig teljes amerikai kudarc az Iszlám Állam ellen.
Lejárt a határzár feloldására adott szerb ultimátum, Horvátország mégsem enged át senkit területére Szerbiából. Válaszul a Horvátországból érkező teherautókat tiltotta ki Szerbia. Zajlanak az események és még csak reggel van!
Az EU tagállamainak állam- és kormányfői egyetértettek abban, hogy novemberig fel kell állítani az úgynevezett hotspotokat, amelyek az unió külső határai mentén segítenék az érkezők azonosítását és a menedékkérelmek elbírálását.
Egymilliárd euróval többen szán az EU a szíriai menekültek segítésére, a pénz nagy részét a Törökországban akarják felhasználni.
Esztergom Város Önkormányzata 2015. október 6-án (kedden) a hagyományoknak megfelelően az idei évben is méltósággal emlékezik meg az Aradi vértanúkról.
Csütörtökön keleten késő nyáriasan meleg, fülledt időre számíthatunk, a Dunántúlon pedig hűvös, szeles, felhős időre van kilátás, csapadékra elszórtan számíthatunk.
Csak ezt a céget kérték fel ajánlattételre, fillérre annyiért, most bő 800 millióért vállalta a munkát a Közti Zrt., mint az előzetesen becsült összeg.
Humanitárius célból sem lehet teljes szélességre tárni a kapukat - jelentette ki Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára az Európát elérő bevándorlási hullámról rendezett szerdai budapesti kerekasztal-beszélgetésen.
Barack Obama amerikai elnök kedden a Fehér Háznál üdvözölte Ferenc pápát.
Váratlan kanyarok a térség diplomáciai viszonyaiban című sorozatunk legújabb darabjában Szijjártó Péter ölelkezik Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel.