
Szerdán pont került a szíriai polgárháború eddigi leghosszabb hadműveletére, a főleg az al-Kaida helyi szervezete, az an-Núszra Front ( itt ismerkedhet meg az Iszlám Államnál alig ártalmatlanabb brigáddal ) harcosaiból álló ellenzéki erők három évnyi próbálkozás után szerdán elfoglalták az Abu ad-Duhor-i légibázist.

Martin Krasnik dán tévés újságíró interjút készített Magyarország dániai nagykövetével, Hellebrandt Lászlóval a bevándorlásról.

A menekült gyermekek körülményeinek javítására a Demján-csoport egymillió eurót (kb. 315 millió forintot) ajánl fel – közölte a Demján Alapítvány pénteken.

Amerikai kutatóknak sikerült az, amiről eddig mindenki azt gondolta, hogy lehetetlen: irányítani egy kilőtt puskagolyót.

Olyan kölcsönös utálat és megvetés árad a megszólalásokból, hogy akkor is nagy bajban leszünk, ha már nem lesznek itt a menekültek.

Ezen az újabb kiszivárgott videón minősíthetetlen hangnemben ordít a magyar rendőr a menekültekkel Röszkén.

Szombaton nyugat felől ugyan lassan, de határozottan csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap.

Mi vezetett a mai napig tartó kaotikus állapotokhoz a Közel-Keleten?

A korábbi keretösszeg duplájáért, nettó 500 millió forintért szerez be taxiszolgáltatást az MTVA dolgozói, vendégei szállítására.

Az elmúlt években hiába emelkedett jelentősen a foglalkoztatottak létszáma Magyarországon, ennek döntő hányada a közmunkaprogram keretei között valósult meg, ráadásul a hazai statisztika azokat is beleszámolja a foglalkoztatásbővülésbe, akik külföldön dolgoznak.

Drága vicc az Immunotic, sokakra rásózhatták százezrekért a semmit sem gyógyító, elvileg a "test hullámait" jól berezgető dobozokat.

A fideszeseket nem aggasztják a nyugati politikusok beszólásai, és nem jelentenek problémát a tranzitzónákkal kapcsolatos kormányzati bakugrások sem: szerintük a főnök nagy formában van.

Gregory G Ras elmesélte, milyen volt a Keletiben zenélni a menekülteknek, és hogyan buszozott velük a határig.