A szlovén rendőrök holnaptól lőhetnek a menekültekre
Oszlathatnak, gumibotozhatnak, vízágyút, könnygázt és gumilövedéket is használhatnak.
Oszlathatnak, gumibotozhatnak, vízágyút, könnygázt és gumilövedéket is használhatnak.
Az Ökotárs Alapítvány üdvözli, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bűncselekmény hiányában megszüntette a Norvég Civil Támogatási Alappal összefüggésben ellenük és az általuk támogatott 17 szervezet ellen folyó nyomozást. A NAV megerősítette az MTI-nek, hogy megszüntette a nyomozást.
Ismét nem jött össze az MSZP-nek, hogy elsőként nyújtsa be a népszavazási kérdését a vasárnapi boltbezárásról. Egy jól értesült, ismeretlen nő megelőzte a szocialistákat.
Új dizájn, új utastér, klíma, konnektorok, kamerák, ingyenwifi: ilyenek lehetnek a 30-40 éves HÉV-kocsik, ha lesz 15 milliárd forint a felújításukra. Bejutottunk a prototípusba.
A beszámoló szerint az átkelőhelyet éjszakára lezárták, és a reggeli nyitás után is csak kisebb, nagyjából ötvenfős csoportokban engedték be Horvátországba a migránsokat, akik a szerb-macedón határ felől folyamatosan érkeztek, így a délelőtt folyamán néhány ezerre nőtt a számuk.
Szele Tamás: Valami nagy pálfordulás készülődik, kérném tisztelettel, valami hatalmas zavart érzek az Erőben, valahol a kormánypárt háza táján.
A Belügyminisztérium 10 milliárd forintot tervezett be a magyar-szerb és a magyar-horvát határkerítés megépítésére. A legnagyobb költséget a NATO-drót beszerzése jelentette.
A korábbi klasszis labdarúgó, Andreas Möller érkezik a magyar futballválogatott stábjába a norvégok elleni pótselejtezőre.
„Simicska Lajos nem szólt bele a politikai döntésekbe, épp azért lett konfliktusa Orbán Viktorral, mert bele akart szólni, és ez Magyarországon nem megy” – állította Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak adott interjújában. Szerinte egyébként nincs oligarchaháború Magyarországon, ha lenne, az azt jelentené, hogy vannak olyan gazdasági érdekcsoportok, akik beleszólnak politikai döntésekbe. De ilyen érdekcsoportok nincsenek.
Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Európában egyre többen támogatják a határvédelmet hangsúlyozó magyar álláspontot, “mindenki érti az idők szavát, egyedül az európai és a magyar baloldal nem tanul (…), továbbra is bevándorláspárti, sőt egyre jobban elmélyülő bevándorláspárti politikát folytat”.
A magyar futballválogatott tagjai között egymilliárd forintot oszthatnak szét, ha a norvégok elleni novemberi pótselejtezőn sikerül kiharcolni az Európa-bajnoki részvételt, értesült a Blikk.
Richard Field amerikai üzletember szerint Orbán Viktor szándékosan tartja a magyarokat a sötétben, hogy a legmélyebb félelmeikre hasson.
11 érmet, négy aranyat, öt ezüstöt és két bronzérmet szereztek a dorogi Új-Hullám SE úszói az október 17-én, Százhalombattán megrendezett nemzetközi úszóversenyen.
Hetek óta tart az orosz beavatkozás Szíriában, és most az illetékesek elismerték, hogy kicsit komolyabbak a célok, mint néhány terrorista csoport ellen küzdeni.