Torgyán József kiakadt - VIDEÓ
Úgy tűnik, az ATV egyszerűen nem nyúlhat mellé, ha Torgyán Józsefet hívja meg Kálmán Olga műsorába.
Úgy tűnik, az ATV egyszerűen nem nyúlhat mellé, ha Torgyán Józsefet hívja meg Kálmán Olga műsorába.
Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert választotta az idén az év pénzügyminiszterének a kelet-közép európai régióban a Euromoney című szaklap Emerging Markets kiadványa.
Ma egy éve, hogy a kormány legfelsőbb szintjéig, azaz Orbán Viktorig juthatott a hír: korrupció gyanúja miatt hat magyar közhivatalnokot kitiltottak az Egyesült Államokból. Noha a Fidesz-kabinet vélhetően már ennél is hamarabb tudomást szerzett a súlyos amerikai vádakról, azok kivizsgálása és az adóhatóság érintett vezetőinek tisztázása helyett az elmúlt egy évben először személyeskedésig fajuló diplomáciai csatározásba kezdett, majd pedig az ügy eltussolására fordította energiáját.
Az már senkinek nem újdonság, hogy a facebookos hírfolyamába az ismerősök megosztásai közé gyakran vegyülnek reklámok vagy a követett márkák posztjai is.
A Moldovai Liberális Demokrata Párt (PLDM) székházában valószínűleg takarítással kezdték a napot, miután két tüntető vasárnap este 3 tonna fost folyatott az épület bejárata elé.
A fonodó villamoshálózat építése közben találtak valószínűleg második világháborús lövedéket.
Kávék, instant kávékeverékek és energiaitalok koffeintartalmát vizsgálta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
Jelentések szerint brit Tornado harci gépek pilótái engedélyt kaptak, hogy orosz gépeket lőjenek le Szíriánál. Ennek érdekében levegő-levegő rakétákkal szerelték fel azokat.
Pszichiátrián kezelt betegeken és nővéreken kísérletezték ki a gázkamrák hatásait.
A jobb adózók több kedvezményt kaphatnak, a magánszemélyek pedig hamarosan elfelejthetik az adóbevallást.
Az al-Kaida szíriai ágának számító an-Núszra Front vezetője egy beszédében - melyre a kiváló arab újságírónő, Jenan Moussa hívta fel a figyelmet twitterén - vérdíjat tűzött ki a szervezet két legnagyobb ellenségére: Bassár el-Aszad szíriai elnökre és Hasszán Naszrallahra, a Hezbollah főtitkárára.
Hollandiában ma hozzák nyilvánosságra a 2014 júliusában Kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállítóval kapcsolatos jelentést.
Ki tudja, hol, melyik meccsen történt, de tán nem is ez, hanem az asszisztens úr produkciója a lényeg. Mutatjuk.
Szigorítaná az étkezési burgonya forgalomba hozatali szabályait a földművelésügyi tárca, írta a Magyar Idők kedden.