Azért mennybe ne menjen már az Origót szétverő Telekom Ákos kirúgása miatt
Egy fél ország ünnepli most a Telekomot, hogy meg merték lépni, hogy szerződést bontsanak egy általuk támogatott zenésszel, miután botrány lett egy szexista kijelentéséből.
Egy fél ország ünnepli most a Telekomot, hogy meg merték lépni, hogy szerződést bontsanak egy általuk támogatott zenésszel, miután botrány lett egy szexista kijelentéséből.
Százötven nap közérdekű munkára ítélt a Szekszárdi Járásbíróság halmazati büntetésül egy 17 éves szekszárdi fiatalembert kábítószer birtoklása és jármű önkényes elvétele miatt.
A Válasz.hu értesülése szerint kizárták az egykori Roxy Rádió 96,4-es frekvenciájáért folyó versenyből Andy Vajna egyetlen riválisát – így a kormánybiztos jövőre rádiótulajdonosként is debütálhat.
Túlhaladt a vita az Ákosnak igaza van, vagy nincs, a Telekom jól döntött, amiért kihátrált az énekes mögül, vagy nem kérdéskörökön.
Nem a kormány által elővezetett szempontok szerint tálalják az Ákos-Telekom botrányt a nemzetközi lapok.
Kétszeri halasztás után csütörtökön ítéletet hirdetett a Gyulai Törvényszék a Harruckern-perben, amelyben a vádlottak padján huszonnégy tanár ült, köztük az iskola egykori vezetői.
Elmélyíti az aggodalmakat, ahogy a kormány beavatkozik a magánszektorba - mondta a Bloomberg gazdasági portálnak egy londoni elemző, mert a magyar kormány felmondta mobilinternet szerződéseit a Magyar Telekommal Kovács Ákos zenész védelmében.
A Fidesz országgyűlési képviselője, a borász Tiffán Zsolt is megszólalt a nők feladatának ügyében.
Azok számára, akik bíznak a fehér karácsonyban, egyelőre nem tudunk jó hírekkel szolgálni, ugyanis a következő napokban összességében melegedés várható.
Nyílt levél jelent meg Megvédjük a Bányait-mozgalom Facebook-oldalán.
Kuruzslás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Nagykanizsai Járásbíróság csütörtökön egy háromtagú helyi családot, amely fogtechnikusi és fogászati asszisztensi papírokkal végzett fogorvosi beavatkozásokat.
Több mint 5 milliárd forintnak megfelelő svájci frankot követel az Erste Bank Hódmezővásárhely, Mindszent és Székkutas önkormányzatán.
Kiderült, hogy nem eszik ám olyan forrón a kását: a kormány csak a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel, így a Telekom partnerségi megállapodását nem érinti a lépés – közölte.
Kassai Viktor is bíráskodhat Franciaországban, az Európa-bajnokságon.