Ismeretlen feladótól származó képeket közölt Lázár Jánosról a Demokratikus Koalíció.
A hamisított játékok csaknem 1,5 milliárd euró (több mint 400 milliárd forint) éves bevételkiesést okoznak az Európai Unió tagállamaiban, ami a játékipar forgalmának mintegy 12 százalékát jelenti; a Magyarországot érő kár évente átlagosan 3,41 milliárd forint - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) hétfőn, az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának jelentése alapján.
Radioaktív gőz szabadult ki a Leningrád atomerőműből – írja a Blikk.hu orosz hírportálokra hivatkozva. A reaktor pont olyan, mint amilyen Csernobilban működött.
Vajon törlik-e a rabosítás dokumentumait a rendőrségi nyilvántartásból?
A texasi kőolaj és földgáz kutató és termelő vállalatnál, a Hilcorpnál valóban megbecsülik a munkatársakat.
Egy férfi november 10-én délelőtt tankolt Budapesten, a X. kerületi Kerepesi úton lévő benzinkúton.
Az Európa Tanács (ET), az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR), valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Irodája (ODIHR) hangnemváltást szorgalmaz Magyarországon a menekültekkel kapcsolatban – derül ki az ET által hétfőn kiadott közleményből. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erre így reagált: a Magyarországot bírálók vaksága az európai civilizáció megszűnéséhez vezethet.
Az Iszlám Állam ellen harcoló koalíció szerint az iszlamisták már olajkitermelésük kilencven százalékát elveszítették.
Homály fedi, ki kért kétmilliárd forintot az amerikai Bunge nevű cégtől azért, hogy elintézze az étolajáfa csökkentését. Az amerikai cég tanácsadója elárulta, a pénzt egy alapítványi számlára kellett volna fizetni. Az ügyészség szerint az ügyben a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és vezetője nem érintett. A Századvégnek alapítványa is van. Nem tudni, ezt a szálat vizsgálták-e.
Epikfél: Mégsem a kolumbiai szépségkirálynő lett Miss Universe, hanem a fülöp-szigeteki szépségkirálynő.
A rosszul alakuló amerikai gazdasági konjunktúra általában véve aktívabb nyomásgyakorlásra készteti a Fehér Házat, amely az energetikai téren is saját érdekeit próbálja rákényszeríteni másokra. Ennek jó példája az e szektorért felelős különmegbízott, Amos Hochstein nevével fémjelzett, minden áron Oroszországnak az európai piacokról való kiszorítását célzó, jelenleg mindenekelőtt a Balkánra koncentráló doktrína. Ez a Magyarországot is érintő elképzelés a drága cseppfolyósított gázra (LNG) épít, s a diverzifikáció leple alatt új, az eddiginél bizonytalanabb kiszolgáltatottságot erőltetne Közép- és Dél-Európára.
A jövő év január 1-jétől újabb 5 százalékkal nő a honvédségnél dolgozók bére, és emelkednek a béren kívüli juttatások is - jelentette be a honvédelmi miniszter az erről szóló, a honvéd érdekvédelmi szervezetekkel kötött együttműködési megállapodás aláírása előtt hétfőn Budapesten.