Elkapták a két szökésben lévő fegyverest Brüsszelben
A rendőrök egy férfit lelőttek tegnap, két másik viszont elmenekült előlük.
A rendőrök egy férfit lelőttek tegnap, két másik viszont elmenekült előlük.
Humanitárius konvoj érkezett az észak-szíriai Aleppó tartomány nehezen megközelíthető területeire, mintegy 13 ezer család jutott segítséghez, tájékoztatott szerdán kiadott közleményében a vöröskereszt.
Hogyan tudna működni egy előválasztási rendszer Magyarországon?
Garázdaság miatt állította elő őket a rendőrség - írja a VS.hu.
Péterfy Gergely a kormányfő ünnepi beszédére írt egy rövid költeményt.
Az ATV helyi tudósítónk beszámolója szerint, fél órával ezelőtt a kiskunhalasi ügyészség épületébe egy férfi rontott be egy kalasnyikovval a kezében.
Hétvégén mindenkit szeretettel várnak az 1945. március 20-21-én, a Szamárhegy-környéki harcokban elesett magyar honvédek emlékére szervezett koszorúzási emlékünnepségen.
Üzletszerűen elkövetett befolyással üzérkedés, bűnszövetségben elkövetett zsarolás kísérlete, hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség öt ember, köztük két volt rendőr ellen.
A szakszervezeti vezető szerint a március 15-i civil tömegdemonstráció nagyban segíti tárgyalási pozíciójukat, mert azt üzeni a kormánynak, hogy a társadalom megértette: baj van, és odaállt a pedagógusok mellé - írja az ATV.hu.
Akik azokhoz a törvényekhez adják a nevüket, amiknek semmi más célja nincsen, mint hogy elfedjék az állampolgárok elől, hogy mire költik el az ország vezetői a közvagyont - írja a 444.
Leghamarabb év végén kezdhetnék el a Lánchíd felújítását, ha sikerülne ehhez valahonnan forrást keríteni - írja a HVG.hu.
Az orosz állami televízió még hétfőn számolt be arról, hogy Putyin elrendelte az orosz csapatok Szíriából való kivonásá - írja az ATV.hu.