Leginkább a fideszesek között nőtt az optimisták száma
Leginkább a Fidesz-szavazók lettek derűlátóbbak a Tárki optimizmus-felmérése szerint. Az emberek egyharmada még mindig borúsan látja a jövőt.
Leginkább a Fidesz-szavazók lettek derűlátóbbak a Tárki optimizmus-felmérése szerint. Az emberek egyharmada még mindig borúsan látja a jövőt.
Közgyűlésre hívta a térség polgármestereit március 2-ára a Ister-Granum Korlátolt Felelősségű Európai Területi Együttműködési Csoportosulás (EGTC) nevében Romanek Etelka, Esztergom polgármestere.
Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője és Huszka Imre, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke 2016. március 3-án ,,Tiba úr és a sánta kutya esete, avagy miért a volt jegyző viszi el a balhét Balmazújvárosban” címmel sajtótájékoztatót tartott Debrecenben, a Fidesz-székház előtt.
A Fidesz-székház 2013-as elfoglalásakor az épület mögötti kukában megtalált 1989-es pártprogram előre figyelmeztetett - írja a 444.
Brit szakértők szerint az Iszlám Állam rendszeresen kihasználja az iraki jegybank különböző pénzpiaci műveleteit, s így havi mintegy 25 millió dolláros bevételre tehet szert - írja a CNBC.com.
Váratlanul leállt az áramszolgáltatás csütörtökön egész Szíriában - közölte az ország villamosenergia-ügyi minisztériuma - írja az ATV.hu.
A kérdésre, hogy ismét eljön-e 2008, és beköszönt-e egy újabb globális pénzügyi válság, illetve recesszió, Nouriel Roubini, a New York University professzora a Világgazdaság csütörtöki számában közölt véleménycikkében határozott nemmel válaszol.
Nem szabad az ellátásbiztonság jelszava mögé bújva veszteséges energetikai beruházásokat támogatni – hangzott el a Hungarian Energy Investor Forum 2016 kerekasztal-beszélgetésén.
Elutasította a Fejér Megyei Főügyészség a tervezett etyeki kisvasút nyomvonalát birtokló tulajdonosok beadványát, amelyben feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen.
Egy vidékitanárnő-tagozatos vidéki szocialista tanárnő naplójából.
Szeles és borús, többfelé esős lesz az időjárás az első tavaszi hétvégén, néhol még hóra is számítani lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott középtávú országos előrejelzésből.
Két következménye lett annak, hogy az alatta futó csempészalagutak megsemmisítése érdekében Egyiptom nemes egyszerűséggel elöntötte tengervízzel a Gázával határos területeit.
A kormány nem foglalkozik az MNB-törvény módosításával, a magyarországi jogszabályok és az Alaptörvény szerint sem joga, sem dolga, hogy ebben a kérdésben állást foglaljon - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter mai sajtótájékoztatóján.
Gőzerővel folyik a paksi bővítés előkészítése, a magyar kormány abban bízik, hogy az eljárások megnyugtatóan lezárulnak.