h i r d e t é s

MSZP-sek tartottak sajtótájékoztatót a debreceni Fidesz székház előtt

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam
a- a+

MSZP-sek tartottak sajtótájékoztatót a debreceni Fidesz székház előtt

2016. március 03. - 16:07
0 komment

Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője és Huszka Imre, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke 2016. március 3-án ,,Tiba úr és a sánta kutya esete, avagy miért a volt jegyző viszi el a balhét Balmazújvárosban” címmel sajtótájékoztatót tartott Debrecenben, a Fidesz-székház előtt.

"A sajtótájékoztatón elmondtuk, hogy az elmúlt hat évben a Fidesz gátlástanul, rendszerszerűen mentette ki a közpénzt a csókosaik zsebébe, mutyiktól hangos az ország. A Fidesz hűbéresei kezébe kerültek a trafikok, megkezdődött a magyar föld átjátszása a fideszes oligarchák kezébe, a közbeszerzések körüli korrupció gyanús ügyek száma pedig számolatlan. Magyarország Orbán Viktor 2010 óta tartó uralkodásának hat éve alatt egyike lett a világ legkorruptabb országának, a közpénzek lenyúlása lényegében államilag támogatva a rendszer velejárója lett.

Szűkebb pátriánkban, Hajdú-Bihar megyében is sok példát említhetnénk, mint a nyilvánvaló korrupció lehetséges melegágyára. Elég csak utalni a TÖMB 2002 Kft-re, amely az elmúlt években lényegében valódi vetélytársak nélkül nyert el összességében milliárdos közbeszerzési pályázatokat.
Vajon a véletlen műve lehet az is, hogy ha Debrecen városában sétálva megkérdezünk tíz embert, hogy kire gondol akkor, amikor a Mr. 20 százalékot hallja, akkor tizenkettő ugyanazt a nevet mondja?
Ebben a légkörben, ebben a környezetben emelt vádat az ügyészség Balmazújváros jelenlegi polgármestere és egy helyi vállalkozó ellen, vesztegetés alapos gyanúja miatt. Az elmúlt hét végén a bíróság meghallgatta tanúként Tiba Istvánt, a város korábbi polgármesterét, akinek a vezetése időszakában történt a vád szerinti bűncselekmény.
A Fidesz országgyűlési képviselője által a tárgyaláson elmondottak korábbi kételyeinket az eljárással és magával a per tárgyát képező cselekménnyel kapcsolatban nem oszlatta el. Sőt, újabb kérdéseink vannak, hiszen úgy érezzük, hogy a Tiba úr által előadottak csak növelik a történtek körül a homályt.
Továbbra sem értjük, vajon az ügyészség miért nem vizsgálta Tiba úr felelősségét, miért a jegyzővel kívánják a balhét elvitetni? Komolyan elhiszi valaki, hogy a jegyző, egy olyan tekintélyes polgármester mellett, mint Tiba úr, saját hatáskörében jár el ilyen fajsúlyos ügyekben?
Tiba úr miért bújik a mentelmi joga és egy hölgy szoknyája mögé, miért nem áll ki továbbra sem a nyilvánosság elé a teljes igazsággal? Vajon miért partner ebben a független ügyészség? Netán ez is része a Fidesz pártközpontban kidolgozott színjátéknak?
Ugyanakkor, ha igaz, amit Tiba úr a bíróság előtt elmondott akkor az, az általa 2014 őszéig vezetett város gazdálkodásával kapcsolatban súlyos szabálytalanságokra, a közpénzekkel történő felelőtlen gazdálkodásra utal. Tiba úr szerint a vállalkozótól kapott kölcsönt a Balmazújvárosi Sport Kft., az önkormányzat cégének a kifizetéseire kellett fordítani, ezek olyan kötelezettségek voltak, amelyek csúszása bizalomvesztést okozott volna. Elmondása szerint bizonyos pénzek nem érkeztek be, amellett a hivatali bürokrácia gyors ügyintézést nem tett lehetővé, ezért Tiba úr, magánemberként kért kölcsönt, a sportot ugyancsak szerető vállalkozótól.
Vajon mennyire életszerű, hogy Tiba úr egy szép decemberi napon felébred, eszébe jut a Sport Kft. adóssága és ugyanaznap, amikor a vállalkozó számára a képviselőtestület dönt a 180 milliós támogatásról, magánkölcsönt kér ugyanattól a vállalkozótól.

A ,,kölcsönkért” 5 milliót, ismét micsoda véletlen, nem a képviselő úr veszi át személyesen, hanem a kora esti órákban, a sötétség leple alatt, a jegyző asszonyt bízza meg a boríték átvételével. Az ilyenkor ,,megszokott” módon a kölcsönről papír nem készült, megbíztak az urak egymásban. Úriemberek között a NER világában ez így szokás.
A jegyző asszony a borítékot másnap átadta Tiba úrnak. Elmondása szerint abból Tiba úr kivett 400 ezer forintot, és átadta neki, egy korábbi kölcsönt megtérítve. A maradék összeg, ha jól értjük Tiba úrnál maradt, sportcélokra.

Kérdéseink, amelyekre eddig nem kaptunk választ:

Vizsgálta-e az ügyészség, hogy a borítékban maradt 4 millió 600 ezer forinttal mi történt? Milyen úton került a Sport Kft. kasszájába, készült-e erről hivatalos dokumentum? Arra nem is merünk gondolni, hogy valamilyen formában, kézen-közön a pártkasszába kerülhetett a maradék összeg.

Ha elfogadjuk, amit Tiba úr mondott, akkor milyen gazdálkodás volt a balmazújvárosi önkormányzatnál, ha magánzsebből fizetett kölcsönökből kellett a működést finanszírozni? Vajon ezt hogyan könyvelték el, tájékoztatták-e erről az érintett bizottságot, vagy ezt az akkori polgármester úgymond saját hatáskörben eljárva intézte? Lehetséges, hogy Tiba úr úgy bánt a közpénzzel, mintha az a sajátja lenne? Rendszeresen előfordult az, hogy úgymond ,,a hivatali bürokrácia,,  lassúsága miatt a 2012. decemberihez hasonló módon járt el a város akkori polgármestere?

Vizsgálta-e az Állami Számvevőszék az önkormányzat gazdálkodását, ha nem, akkor arra
már akár a vádirat ismeretében is, miért nem került erre sor? Miért nem tudott a megyei kormányhivatal arról, hogy úgymond saját zsebből  is gazdálkodik a balmazújvárosi önkormányzat? Az ügyészség kezdeményezte-e a NAV-nál, hogy vizsgálja meg, hogyan és milyen pénzekből történt a kölcsönök nyújtása, visszafizetése?

Amennyiben  igaz, hogy Tiba úr rendszeresen kapott kölcsönöket a város egyes vállalkozóitól az mennyire erkölcsös, elfogadható, nem jött-e így létre olyan személyi összefonódás, amely akár jogtalan előnyökhöz is juttathatta  az érintett vállalkozókat? 

A Tiba úr által kölcsönkért 5 millió forint hogyan, milyen módon került vissza a vállalkozóhoz, azt az önkormányzat fizette e vissza, netán saját zsebből adta meg Tiba úr? Ez a pénzmozgás hivatalosan dokumentálva volt-e az önkormányzat illetve a Sport Kft. könyvelésében? Kitért erre az ügyészség vizsgálata? 

Továbbra sem értjük, Tiba képviselő úr meddig bújik  egy hölgy szoknyája mögé, mikor vállalja felelősségét a történtekért? Nem érzi, hogy méltatlan arra, hogy a választókerületet képviselje, illetve miniszteri fejlesztési biztosként a történtek után, hogy tud  hiteles munkát végezni? Nem gondolja-e képviselő úr, hogy vele is megtörténhet a sánta kutya esete? 

A Fidesz megyei szervezete szerint, a történtek ismeretében vállalható-e a párt számára Tiba István, nem gondolják-e, hogy az ügyben minimum politikai felelőssége van a képviselő úrnak? Nem tartják erkölcstelennek, s politikailag védhetetlennek,  hogy a párt polgármestere, országgyűlési képviselőjének valószínű közreműködésével, kétes eredetű  pénzek vándorolhattak  zsebből, zsebbe, anélkül, hogy annak, bármilyen hiteles nyoma lenne? Nem gondolja a Fidesz, hogy egyetlen képviselőjére sem vetődhet a korrupció gyanúja? Netán, ezt is úgy kell értenünk, ahogyan a főideológus úr  fogalmazott korábban? 

A kormány számára vállalható-e  továbbra is Tiba úr? Nem gondolják, hogy   megyei fejlesztési biztosként, megkérdőjeleződik az emberek előtt a hitelessége? 

A Magyar Szocialista Párt nevében Bangóné Borbély Ildikó  levélben kezdeményezi Domonkos László úrnál, az ÁSZ elnökénél, hogy a lehető legrövidebb időn belül a számvevőszék vizsgálja meg a balmazújvárosi önkormányzat elmúlt öt éves gazdálkodását.

Hasonló módon kérjük, hogy Rácz Róbert úr, a megyei kormányhivatal vezetője kezdeményezzen törvényességi vizsgálatot - ha még nem tette volna meg - a balmazújvárosi önkormányzatnál.

Kérjük, Tiba urat többet találjon ki, mint az elmúlt nyolc évezést, ha csak nem akar Zushlag János szintjére süllyedni.

Hogy egy klasszikust, ebben az esetben őt magát idézzük egy kis változtatással: ,,soha nem késő elkezdeni igazat mondani, még ha ez eddig teljesen ismeretlen volt,,  az Ön számára. 

 

Debrecen, 2016. március 3

Huszka Imre 
az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke"