Még idén jelentősen drágulhat a kenyér
Az alacsony idei gabonaárak ellenére is drágulhat a kenyér - írja hétfői számában a Népszava.
Az alacsony idei gabonaárak ellenére is drágulhat a kenyér - írja hétfői számában a Népszava.
Míg tavalyelőtt 590 millió adófizetői forint ment a Klik vezetőire, ez 2015-ben már több mint 1,3 milliárdot tett ki - számolta ki a Magyar Nemzet.
A kormány döntése szerint 3,5 milliárd forintból befejezik a Tisza-tó körüli kerékpárutat, megépül a még hiányzó szakasz Tiszafüred és Poroszló között - közölte a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos vasárnap az MTI-vel, miután ellátogatott a tiszafüredi Decathlon tavi napokra.
A mexikói Carlos Slim jelenleg a világ negyedik leggazdagabb embere (de volt már az első is pár évvel ezelőtt), aki – mint ahogy a világ Soros Györgyeinek és Bill Gateseinek szokása – elkezdett azon gondolkodni, hogyan lehetne a világ egy sokkal jobb hely, mint most - írja az Index.
Legalább három vízlépcsőre lenne szükség a Duna magyarországi szakaszán ahhoz, hogy a folyó az év jelentős részében korlátozás nélkül hajózható legyen - írja a Magyar Nemzet hétfői számában a Magyarországi Logisztikai Szolgáltatóközpontok Szövetségének tájékoztatására hivatkozva.
A Kreml kulturális fegyverkezése elért Lezsák Sándor népfőiskolájáig, amelyhez a kormány nemrég kiszervezte a Nemzeti Művelődési Intézetet - írja a Népszabadság.
Szabó Ágnes, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség jelöltje nyerte meg a vasárnap megtartott időközi polgármester-választást Jánkmajtison - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település jegyzője vasárnap késő este az MTI-vel.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke visszafogott lelkesedéssel ünnepelte Hosszú Katinka győzelmét a lelátón tomboló magyarok között - írja a Propeller.
Iskolakezdés előtt 2 héttel kapják meg a tantervet a tanárok - írja az ATV.hu.
A PestiSrácok megvédte a kommentátort - nekünk csak kérdéseink vannak.
Hétfőn a szél mérséklődik, napsütéses időre készülhetünk - írja az Időjárás.hu.
További emberéleteket követelt a szombat esti ítéletidő Macedóniában, a legújabb jelentések szerint húsz halálos áldozata van a viharnak, a legfiatalabb közülük hétéves - jelentette a macedón sajtó vasárnap.
Idén augusztus 8-ra esik az ökológiai túllövés napja - írja a VILÁGGAZDASÁG.
Nem kell az EU-nak Orbán milliárdokból felépített határzára - írja a FOGJUNKÖSSZE.