január 2017

Keleten borult, a Dunántúlon napos idő várható

2017. január 27. - 07:08

Helyenként akár a 2 fok körüli csúcshőmérsékletet is mérhetünk. Máshol marad a borongós, párás idő, és a fagypont alatti maximumok. A hétvégéig egyelőre ehhez hasonló időjárásra készülhetünk, viszont a jövő héten várhatóan enyhülés kezdődik.

Budapesten, Miskolcon, Nyíregyházán és Szegeden a szmogriadó riasztási-, Salgótarjánban a tájékoztatási  fokozata van érvényben, további négy településen (Szolnokon, Putnokon, Sajószentpéteren és Kazincbarcikán) pedig  még mindig veszélyes a levegő-egészségügyi helyzet (MTI). 


Orbán Trump nyelve és Putyin keze akar lenni Európában

2017. január 26. - 17:49

Újra naggyá tenni Európát - mondta Brüsszelben a magyar miniszterelnök, aki az Antall József Tudásközpont szervezte rendezvényen fejtette ki véleményét ismét az európai útról. Európa akkor lesz újra erős, ha nemzetekre esik, és elfelejti a föderalizmust, de egy közös védelmi szövetség azért kéne - fejtette ki Orbán. Szerinte történelmi mondat Trump részéről, hogy America first, mert ez azt jelenti, hogy minden országnak joga van a saját nemzetét előtérbe helyezni. - írja a hvg.hu.


Még ne örüljünk az enyhébb időnek, jön vissza az extrém hideg – térkép

2017. január 26. - 17:25

Nagyon hidegnek ígérkeznek az éjszakák a hét hátralévő részében. Ismét lehetnek olyan helyek az országban, ahol -20 fok alá csökken a hőmérséklet. - írja a hvg.hu.

Az extrém hideg miatt péntekre ismét első és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat: akár mínusz 20 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Emellett sűrű ködre is figyelmeztetnek, erős szél viszont továbbra sem várható.


Csepreghy: Magyarország élen jár az Uniós források felhasználásában

2017. január 26. - 15:44

Az európai uniós fejlesztési források felhasználásában Magyarország a visegrádi országok között az első helyen áll, az Európai Unió 28 tagállamában pedig az elsők között van - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára csütörtökön a HG Media csoport Fókuszban konferenciasorozat - 2017 a lehetőségek éve címmel tartott rendezvényén.


MSZP: a Médiatanács a Fidesz érdekeit képviseli a magyar állampolgárok helyett

2017. január 26. - 15:31

 

Egyszerre elfogadhatatlan és nevetséges, hogy az RTL-csoport és a 24.hu együttműködését megakadályozó döntésről a kormánypárti origo.hu már a Médiatanács ülését megelőzően tudott.  Ha ezek után bárkinek is lenne kétsége afelől, hogy a Médiatanács a Fidesz érdekeit képviseli a sajtószabadsággal szemben, az tévúton jár. Teljesen mindegy, kik lennének az érintett cégek, az origo.hu a médiatanácsi – médiafelügyelet – döntésről szóló cikkének döntést megelőző megjelenése is bizonyítja, hogy a Médiatanács többé nem független intézmény.


Orbán: új időszak kopogtat Európa ajtaján

2017. január 26. - 15:21

Európa négy válsággal kénytelen szembenézni; gazdasági-versenyképességi, demográfiai, biztonsági és külpolitikai krízis van egyszerre. Új időszak kopogtat Európa ajtaján – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Antall József Tudásközpont és a Konrad Adenauer Alapítvány rendezvényén csütörtökön Brüsszelben. A miniszterelnök elmondta, ebben az új korszakban az emberek nyílt társadalmak helyett demokratikus társadalmakat akarnak.

Ezzel kapcsolatban az az első kérdés, hogy Európa és az Európai Unió mennyire áll készen arra, hogy alkalmazkodjon ehhez – jelentette ki.


Matolcsy 12 millióért vett függönyt és karnist

2017. január 26. - 15:13

Az MNB vezetői 29 ablakra rendeltek új függönyöket és karnisokat, összesen 12,6 millió forintért – írja az Átlátszó. Ez azt jelenti, hogy ablakonként 437 ezret költöttek erre tavaly év végén. A jegybank Szabadság téri székházának vezetői irodáiba 29 ablakra vásároltak új függönyöket és karnisokat december 28-án.


Oldalak