Orbán akkor is tudja Nyugat-Európát szidni, ha a kommunizmus bűneiről kell beszélnie
Az ideológiát a Nyugat szabadította a világra, de a keletiek itták meg a levét a miniszterelnök szerint.
Az ideológiát a Nyugat szabadította a világra, de a keletiek itták meg a levét a miniszterelnök szerint.
Csütörtökön rántotta le a leplet a Momentum Mozgalom a következő tervéről - írja a Propeller.hu.
A sikeres Nolimpia kampány után azt szeretnék elérni, hogy a kormány nyilvánosságra hozza az ügynökaktákat.
Török Gábor elemző az MNO-nak elmondta: egyelőre nem világos, hogy a Momentum népszavazást tervezne-e ebben a kérdésben, de nem zárható ki.
A kormány már több alkalommal is bizonyította, hogy ilyen esetekben könnyen zavarba hozható és meghátrálásra kényszeríthető”
– vélekedett a szakértő.
A megszólaltatott elemzők egyetértenek abban, hogy a titkosítás feloldása vegyesen hatna a politikai pártokra, és bár a kormánypártból többen is az akták felfedése mellett tették le voksukat (például Lázár János, Gulyás Gergely, Hoffmann Rózsa, Bencsik János, Balog Zoltán),
a legsúlyosabb csapást a magát harcos antikommunistaként beállító a Fidesz-KDNP szenvedné el
- mondta Ungváry Krisztián történész.
A nyilvánosságra hozatal mellett egyébként ezeket az ellenérveket szokták felhozni:
Kép forrás: propeller.hu
A helyszínen életét vesztette annak a rendőrautónak az utasa, amelyik szombat reggel ütközött össze egy másik kocsival Perbál és Tinnye között - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon.
Elkelhet a Alexandra könyvesboltok mintegy fele, az 56 üzletből mintegy 30-at vehet át több könyvkiadó, a legtöbbet a Líra Könyv és a Móra Kiadó vezetőinek közös cége írta a Magyar Nemzet és a Népszava.
A nagyjából 400 éves műalkotás Segesvár 13. századi kolostortemplomának falát díszíti, és tényleg van rajta egy rejtélyes objektum, ami akár repülő csészealjként is azonosítható.
Az épülő Úszópalota brutális kockája szomszédságában, a Foka-öböl partján egy laza hajléktalan kolónia éldegél sátrakban, kunyhókban.
A világ különböző tájairól származó mintegy 50 ezer vetőmagmintával bővült a héten a "világvégebunkernek" is nevezett Spitzbergák Nemzetközi Magbunker, amely egy esetleges világméretű katasztrófa esetén biztosíthatná az élelmiszernövény-termesztés jövőjét.
"Nem a Momentumot kell most elővenni, hanem a kormányt" - Szalay-Berzeviczy Attila, BOM-elnök mondta ezt egy szerda estei vitán - írja a 444.
Az 1965-ben gyártott autónak minden alkatrésze eredeti, a gumija több mint fél évszázada van a felnin.
Mivel 2008 óta nem emeltek a családi pótlék összegén Magyarországon, így igencsak időszerűvé vált a kérdés, mit tervez a kormány a juttatással - írja a Pénzcentrum.
Tizenöt perces magánorvosi rendelés 25 ezerért, állami kórházban elvégzett vizsgálat, s újabb magánrendelői konzultáció – csak az orvos személye változatlan - írja a 168óra.
Úgy tűnik, hogy nincs megállás és negyedévről negyedévre, évről évre egyre csak mélyül a bérszakadék a megyék között - írja az InfoRádio.
A feminizmus kifejezése sokakban kelt zavaros képzeteket, ezek eloszlatását ellenben nem feladatunk ellátni.
A NAV azt vizsgálja, tényleg megtartotta-e a nagyköveti fizetése mellé a feleségének járó pénzt is.