Szerdán kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek.
Országos premier és nemzetközi szakmai workshop és dokumentumfilm bemutató
Kínossá vált Matolcsy György botrányos tevékenysége az Országgyűlés Gazdasági bizottságában ülő fideszes képviselők számára írja az ATV szerkesztőségéhez is eljuttatott közleményében az MSZP.
A kotróhalyó a bodrogkisfaludi rév közelében süllyedt el a megáradt folyóban.
Ma a közgyűlésben tízezer milliókról döntöttünk, ki így, ki úgy szavazott. Edison óta tudjuk, csak a végeredmény fontos, az minősíti a munkánkat.
A nyomozás érdekeire tekintettel - írja a 24.hu.
Lapunkat Lábodról kereste meg egy hölgy azzal, hogy Somogy-megyében sem kisebb a baj, mint máshol, csak itt is másként.
A perbe fogott emberek között volt egy idősödő, beteg nőt, egy bottal járó és egy kerekesszékes férfi is.
Indul a háború a szürke, kietlen irodák ellen! Most Te lehetsz a hős, aki a munkahelye növénytelenségét a múltba taszítja. Nincs más teendő, mint mobilt vagy klaviatúrát ragadni és kezdődhet a harc, azaz a nyereményjáték!
Egy hétvége, egy rendezvény, egy találkozó, amely évek óta több ezer látogatót vonz, ahová belépsz, és egyből megcsap a szabadság, a nyár, és természetesen a motorozás szele.
Az Index a Magyar Közlönyben vette észre, hogy a kormány a Tokaj, a Felső-Tisza és a Nyírség turisztikai fejlesztési programjának részeként 2,5 milliárd forintos üveghidat építtet Sátoraljaújhelyen.
Még két nap a közmunka programból. Két munkanap.
Az Index egyik olvasója küldte be azt a képet, melynek tanúsága szerint a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi iskola farsangján egy felső tagozatos gyerek Ku-Klux-Klan-tagnak öltözött avagy öltöztették.