Trócsányi támadva védekezett Brüsszelben
A kormányoldal lényegében minden uniós aggályt ismét csak ugyanazzal igyekezett leverni.
A kormányoldal lényegében minden uniós aggályt ismét csak ugyanazzal igyekezett leverni.
A visszatérő Nokia leginkább az androidos új mobiljaival szeretne újra vevőkre találni, a figyelmet mégis az irányította rájuk, hogy elkészítették a 3310-es modernizált változatát - írja az Index.
30 éve újítottál fel utoljára. Óriási a dugó a városban - írja az Index.
Még az is elképzelhető, hogy az ügynökakták miatt is aláírásgyűjtésbe kezdenek. A Momentum elnöke szerint addig nem fejeződik be a rendszerváltás, míg a vezetők zsarolhatóak.
A 2017-es költségvetés tartalékából különítették el a pénzt Leslie Mandoki berlini, londoni és párizsi korncertjének megörökítésére, mindezt az 1956-os forradalom tavalyi, hatvanadik évfordulójának apropóján.
Az emberek hagyják, hogy érzelmi madzagokon rángassák őket vadidegen emberek, hogy sodorják őket, és már rég nem azon jár az eszük ami a fejükben van, hanem azon amit mások tesznek a fejükbe, mások adnak a szájukba.
Egy futsalos haverja piásan mesélte, hogy Szijjártót az agyvérzés kerülgette, mert a Rogán, Habony, Questor kötvénybalhé miatt, Lavrov orosz külügyminiszterrel töltött estéje élete legnehezebb pillanatainak egyike volt.
Egyre kínosabban érinti a miniszterelnököt a múltja. Hiába próbálta ráfogni a Momentumra, hogy "álomgyilkos" és ők az "új SZDSZ" - írja a B1 Blog.
A semminél talán többet is lehetne tenni!
A Jobbikhoz közel álló Iránytű Intézet által a Magyar Nemzetnek készített népszerűségi lista élén Áder János köztársasági elnök áll, őt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, a Párbeszéd Magyarországért politikusa követi - írja az Index.
Legalábbis ezt állítja a celeb még egy tavalyi videóban. A Blikknek a milliárdos névjegyét is megmutatta - írja az Index.
Kedden döntően fátyolfelhős, napos időben lesz részünk, azonban sokfelé továbbra is szeles marad az időjárás, a Dunántúlon helyenként viharos széllökésekre is számítani kell - írja az Időjárás.hu.
A Külügyminisztérium hazahívta a követségi tanácsost, miután kiderült, hogy hitszegő ígéretekkel vett le a lábáról egy fehérorosz nőt - írja az Index.