Az 5G akkora durranás lesz, mint anno az elektromosság volt
Nem egyszerűen fejlődési lépés, hanem technológiai ugrás lesz. - írja az inforadio.hu.
Nem egyszerűen fejlődési lépés, hanem technológiai ugrás lesz. - írja az inforadio.hu.
Az UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt vezette konzorcium - amelynek tagjai a Roden Kft. és az Utiber Közúti Beruházó Kft. - tervezheti meg az M7-es autópálya Balatonvilágos és Budapest közötti szakaszának kétszer három sávosra bővítését, nettó 1 milliárd 981 millió forintért. - írja az inforadio.hu.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) első fokon még tavaly áprilisban ítélte csalás és hamis okirat felhasználása miatt 200 ezer forint pénzbüntetésre Simont, vádlott-társát pedig megrovásban részesítette. - írja az mno.hu.
A letelepedési kötvények forgalmazásával mindenki jól járt, mondja Földvári Gábor, a Ciprus és India területén kötvényeket forgalmazó Innozone Holding tulajdonosa. Az üzletemberrel átbeszéltük a programmal kapcsolatos korrupciós kérdéseket is. - írja az index.hu.
Emmanuel Macron francia államfő hétfő este ismét kinevezte Edouard Philippe-et miniszterelnöknek, miután a köztársasági hagyományoknak megfelelően a kormányfő benyújtotta lemondását a nemzetgyűlési választásokat követően – közölte a francia elnöki hivatal. - írja a kitekinto.hu.
Akár már szeptemberben tárgyalhatja a parlament a „lex Heinekenként” is emlegetett törvénytervezet – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az MTI-vel. - írja az mno.hu.
A hétvégén végre megtudtuk, hogy amit mi látunk, megélünk nem úgy van. Kövér László és Semjén Zsolt is arról beszélt egy vasárnapi gálavacsorán, hogy a magyar egészségügy világszínvonalú. - írja a zarojel.hu.
Elszálltak a lakásbérleti kínálati árak a vizes vébé idejére a Duna Aréna környékén. - írja a napi.hu.
A magyar urambátyám világ eddig is ismert, de ritkán megvilágított szegletébe engedett bepillantást az A38 állóhajó vezetője. - írja a 444.hu.
Trükközhet a fejlesztési minisztérium az Otthon melege program keretében meghirdetett kazáncsere-támogatás pénzével: bár a rendelekézésre álló keret minden bizonnyal elfogyott nem állították le a pályázatot. - írja a napi.hu.
Nemzetbiztonsági kockázatot rejtő üzleti vonalat építettünk ki Afrikában a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. égisze alatt működő Magyar–Afrikai Fejlesztési Kft.-n keresztül. - írja a 168ora.hu.
Megalakult kedden az MSZP legfőbb döntéshozó szerve a kampányban: az úgynevezett országos választási bizottság (ovb). Ennek feje a miniszterelnök-jelölt, Botka László, aki rögtön az első ülésen alaposan átrendezte a megszokott viszonyokat. - írja az index.hu.
Kedvezett az erős gazdasági növekedés a világ második legnagyobb gazdaságában a vagyonnövelésnek, a gazdag kínaiak száma ugyanis 10 év alatt megkilencszereződött - írja egy friss tanulmány adataira hivatkozva a Reuters. - közölte a portfolio.hu.
Az igazolatlan hiányzások miatt összesen 183 óvodástól vették el a családi pótlékot a 2015/2016-os tanévben. Az új szabályozás csak 2016 év elején lépett életbe. - írja a zarojel.hu.