Megoldhatták az utóbbi idők legnagyobb környezetvédelmi rejtélyét
Kideríthették, hogy honnan szivárognak a levegőbe az ózont károsító tiltott vegyületek.
Kideríthették, hogy honnan szivárognak a levegőbe az ózont károsító tiltott vegyületek.
Hallgatólagosan elfogadta hétfőn a szenátus a rendőrök tekintélyének erősítését célzó javaslatcsomagot. A vonatkozó törvényeket módosító tervezetet a kormány dolgozta ki.
Kelemen Hunor szövetségi elnöknek május közepén volt rövid beszélgetése Ludovic Orbánnal, ami ugyan nem nevezhető "tárgyalásnak", ahogy azt a PNL elnöke előzőleg mondta, de amelyben érintették azt is, hogy az RMDSZ milyen körülmények között támogatná a PNL akkor még kilátásban lévő bizalmatlansági indítványát.
A tavalyi Lada és a tavalyelőtti Trabant után idén egy Škodával vág neki az országnak a RetróVasak.
"150 ezres hangos tömeg foglalja el a magyar határ közelében lévő területet" - gratulálunk az Origo szerkesztőjének
Valószínűleg szinte mindenkit meglep, ha azt állítjuk, hogy a magyar szavazók elsöprő többsége baloldali.
Überciki a mentelmi jog mögé bújva következmények nélkül hazugozni
Váratlanul érte az alaptörvény módosítása az állami szerveket.
Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője azonnali kérdésében tett megjegyzést az esetről, amikor Orbán Viktor soron kívül jutott be egy szakrendelésre, sőt, kedvéért az előtte lévő beteget kiküldték - írja parlamenti tudósításában az Index.
A város közgyűlése a parkolási díjak, a buszjegyek és a bölcsődei díjak tarifáit is megemelte.
Kedden még csak elszórtan várható csapadék, de szerdán és csütörtökön többfelé alakul ki eső, zápor, helyenként zivatar. - írja az Időjárás.hu
Erdogan elnöksége alatt politikai okokból.
A 444.hu szúrta ki hogy a főváros VII. kerületében, a Dob és a Rumbach Sebestyén utca sarkán feltűnt egy graffiti, amely Orbán Viktort ábrázolja a Thomas, a gőzmozdony című mese címszereplőjén ücsörögve – írja a propeller.hu.
Az MKB Bank új informatikai rendszer használatára áll át, amely a pénzintézet több napig tartó informatikai leállásával valósítható meg. Az informatikai leállás 2018. június 29. (péntek) 17:45 órától július 5. (csütörtök) reggel 8 óráig tart majd - ismertették a bank vezetői hétfőn Budapesten, sajtóbeszélgetésen.