február 2020

A Ciara miatt több mint 55 ezer lengyel háztartás maradt áram nélkül

2020. február 10. - 13:19

A Lengyelország felett is tomboló Ciara vihar miatt több mint 55 ezer háztartás maradt áram nélkül, az erős szél épületeket rongált meg, és közlekedési fennakadásokat okozott - közölte hétfőn reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB). A lengyel köztévé szerint két halálos áldozata is van a viharos szélnek.


Szabó Tünde lehet Gyárfás Tamás utódja a LEN-ben

2020. február 10. - 12:02

A Nemzeti Sport több helyről megerősített értesülései szerint Szabó Tünde olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszót, sportért felelős államtitkárt, a Magyar Úszószövetség volt főtitkárát jelöli a magyar szövetség a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) vezetőségébe, ahol az idén lejár az emberölésre való felbujtással vádolt Gyárfás Tamás négyéves megbízatása. - írja a magyarhang.hu.


Többletterheket vállalnak a kolozsvári magyar szülők, hogy gyermekeik megtanuljanak románul

2020. február 10. - 11:42

A román nyelv iskolai oktatása nem megfelelő, ezért egyre több kolozsvári szülő keres alternatív megoldásokat arra, hogy a magyar iskolában tanuló gyermekei megtanuljanak románul - írja szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.


Százezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban

2020. február 10. - 09:50

Mintegy százezer háztartás maradt áram nélkül Csehországban az országon hétfőre virradóra átvonuló és kiadós esővel kísért szélvihar következtében. Számos helyen, főleg a cseh-német határon, leállt a vasúti forgalom a sínekre dőlt, kitört fák következtében, s több hegyvidéki közúton is közlekedési akadályok alakultak ki.


Oldalak