h i r d e t é s

Szabó Tünde lehet Gyárfás Tamás utódja a LEN-ben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Szabó Tünde lehet Gyárfás Tamás utódja a LEN-ben

2020. február 10. - 12:02

A Nemzeti Sport több helyről megerősített értesülései szerint Szabó Tünde olimpiai és világbajnoki ezüstérmes úszót, sportért felelős államtitkárt, a Magyar Úszószövetség volt főtitkárát jelöli a magyar szövetség a vizes sportokat tömörítő európai szövetség (LEN) vezetőségébe, ahol az idén lejár az emberölésre való felbujtással vádolt Gyárfás Tamás négyéves megbízatása. - írja a magyarhang.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A jelölést – amely a nemzeti szövetségek joga – hétfőig kell benyújtani. Szabó a sportlapnak megerősítette az információt, és elmondása szerint nem összeegyeztethetetlen a jelenlegi politikai megbízatásával.

– Sportállamtitkári pozíciómmal nem összeférhetetlen a jelölés, mi több, úgy vélem, a két pozíció csak erősíti egymást, ezáltal pedig a magyar sportdiplomáciát is csak erősíteni fogom azzal, ha májustól Magyarországot képviselhetem a LEN büróban

– mondta a sport napilapnak Szabó Tünde.

Az értesülést Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke is megerősítette a lapnak.

Ahogy a Nemzeti Sport emlékeztet:

Gyárfás Tamás 2004-ben lett tagja a LEN vezetőségének, négy év múlva alelnöknek, újabb négy év múlva pénztárnoknak nevezték ki, s ezzel bekerült a szűk irányító testületbe, az úgynevezett büróba is.

2013-tól a Nemzetközi Úszószövetség, a FINA alelnöke és kommunikációért felelős vezetője is lett, 2017-től végrehajtó bizottsági tagja, jövőre azonban ez a megbízatása is lejár, amikor tisztújítást tartanak Fukuokában.

magyarhang.hu