Meghalt az első beteg Ausztriában
Már Ausztriában is van halálos áldozata az új típusú koronavírusnak, egy 69 éves férfi halt bele a fertőzésbe - jelentette csütörtökön az osztrák sajtó.
Már Ausztriában is van halálos áldozata az új típusú koronavírusnak, egy 69 éves férfi halt bele a fertőzésbe - jelentette csütörtökön az osztrák sajtó.
A gazdasági bővülés farvizén csökkentek bizonyos szegénységi mutatók, de közben az egyenlőtlenségek növekednek. Pedig a XIX. század század vége óta nem volt még olyan kormányzat, amely ne törekedett volna a legrosszabb helyzetben lévők támogatására.
Iszonyatos mértékű a felvásárlás az elmúlt napokban a laptop-piacon az IT-cégek és viszonteladók beszámolói szerint az európai cégek részéről.
Szlovákiában jövő hétfőtől minden oktatási és nevelési intézményt legalább két hétre bezárnak és lezárják az ország nemzetközi repülőtereit is - jelentette be Peter Pellegrini szlovák kormányfő csütörtökön az új típusú koronavírus terjedésének veszélyére hivatkozva a központi válságstáb ülése után.
Veszélyhelyzet kihirdetését harangozta be a koronavírus-járvány továbbterjedésének megelőzésére Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter csütörtöki varsói sajtóértekezletén.
Szükségállapotot hirdettek az új koronavírus terjedése miatt csütörtökön Csehországban, a rendelkezés délután kettőkor lépett életbe, harminc napra - közölte a kormány rendkívüli ülése utáni sajtóértekezleten Andrej Babis miniszterelnök Prágában.
Bezárnak a főváros fenntartású mozik, színházak, múzeumok és könyvtárak - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester csütörtökön Budapesten, a koronavírussal kapcsolatos fővárosi intézkedésekről szóló sajtótájékoztatón.
Személyiségi jogokat sértett a Figyelő a civilek listázásával
Some people ask me why do I write so much about Islam if my articles don’t draw the attention of masses?
Többen kérdezik, miért írok ennyit az Iszlámról? Hiszen úgysem vonzanak be írásaim tömeget!
Ki nem vett szabadságai után végül 7,3 milliót kapott a volt II. kerületi polgármester.
A buszos személyszállítással foglalkozó magyar cégek többsége a túlélésért küzd. A turizmus koronavírus-járvány miatt beszakadása a vendéglátáshoz hasonlóan szinte azonnal padlóra küldte a buszos utaztatókat is. - írja a G7
Világháborús robbanószerkezetet hatástalanítanak pénteken az I. kerületben - tájékoztatta a Budavári Önkormányzat csütörtökön az MTI-t.
Hatalmasat kaszálnak az ingyenhitellel az egy nap alatt lefuttatott uniós pályázat nyertesei