A kormány az álhír forrása – Szél Bernadett levelet írt a néppárt tagjainak
Szél Bernadett is beszállt az Orbán Viktor és az Európai Néppárt közötti levelezésbe. - írja a veszpresszo.hu.
Szél Bernadett is beszállt az Orbán Viktor és az Európai Néppárt közötti levelezésbe. - írja a veszpresszo.hu.
„Orbán Viktor azt szeretné, hogy elfelejtsük Göncz Árpádot – ne engedjük, hogy győzzön” – címmel közölt cikket a brit The New Statesman.
Egy mosodában dolgozó nő eddig igazoltan 11 embert fertőzött meg. - írja a propeller.hu.
Úgy tűnik azért akad olyan nap, amikor Szijjártó Péter is pihen. - írja a blikk.hu.
Igaz, a mélyszegénység már lecsökkent hazánkban, ám még mindig akadnak olyanok, akik egy városi, illetve általánosan kulturált körülmények között élő ember számára felfoghatatlanul nehéz körülmények között élnek.
Amennyiben elmebetegnek nyilvánítják, börtön helyett kényszergyógykezelés vár a gyilkos férfira. - írja az nlcafe.hu.
A Népszava megtudta, hogy a járványra hivatkozva nem fizetné ki idén a buszvásárlásra ígért támogatást a kabinet. - írja a 168ora.hu.
Ahogy Göd, Budapest, Miskolc esetében is láthattuk, a veszélyhelyzet közepén csak néhány tollvonás és a beépítésre évtizedeken át nem használható terület hirtelen azzá válik a festői szépségű tóparton. - írja a borsod24.com.
Meggyilkoltak egy amerikai kutatót, aki „nagyon számottevő áttörés” előtt állt a koronavírus kutatásában – írja a portfolio.hu.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3284 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A Népszava információi szerint, úgy tűnik, hogy a kormányzat az egészségügy újranyitásának részeként elkezdi visszaengedni a betegeket a kórházakba is. - írja a 168ora.hu.
Szlovákiában meghosszabbították az eredetileg a koronavírus-járvány idejére bevezetett kedvezményt, amely szerint a nyugdíjasok ingyen vonatozhatnak. - írja a napi.hu.
Ez a hétvége sem múlt el a nemzetközi liberális mainstream álhírterjesztése nélkül – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap este közösségi oldalán.
Hétfőn délelőtt kissé felhős, napos időnek örülhetünk, jelentős csapadék nélkül. - írja az idojaras.hu.