Zöldségest játszik a Fidesz, hogy megtarthassa a kétharmadot
Ugyan nem ajándékba adja a tiszaújvárosi Fidesz a krumplit, de ajándékáron.
Ugyan nem ajándékba adja a tiszaújvárosi Fidesz a krumplit, de ajándékáron.
Az északi félteke mintegy 0,1 Celsius-fokos melegedését idézték elő Kína erőfeszítései a levegő minőségének a javítására, az aeroszol-légszennyezés okozta egészségi kockázatok csökkentésére a Carnegie Tudományos Intézet kutatása szerint.
A koronavírus miatt a cégek jelentős része átállt az otthoni munkavégzésre. A kellő körültekintés nélkül megtervezett home office folyamatok azonban jelentős adókockázatot rejthetnek magukban – emelték ki az EY adóperes szakértői. Erre most érdemes tekintettel lenni, mert a hibák utólag már nem javíthatók.
Eddig már kilenc halálos áldozata van a kelet-ukrajnai Luhanszk megyében pusztító erdőtüzeknek, és legalább 12 embert szállítottak kórházba - közölte Szerhij Jarovij belügyminiszter-helyettes csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint.
Lezárult a több hónapos vizsgálat, Óbuda-Békásmegyer polgármestere ismertette az eredményét.
A kínai kereslet és az a gyenge termésátlag együtt okozott 10, illetve 15 százalékos drágulást.
Huszonhat kisebb-nagyobb erdőtűz ellen küzdenek a tűzoltók Kalifornia állam északi és középső részén.
Emlékezetes pillanat volt a koronavírus-járvány elején, amikor Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben közölte: viszonylag kevés, 2560 lélegeztetőgép áll rendelkezésre, ezért "fürkészeket és portyázókat" küldtek ki minden égtáj felé, hogy több eszközt szerezzenek be.
Így védekezzünk hatékonyan a bélvírusok ellen
Az LG Electronics (LG) prémium dizájnnal, valamint továbbfejlesztett szolgáltatásokkal és funkciókkal ellátott, elérhető árú készülékekkel bővíti ki 2020-as K szériás okostelefon-termékcsaládját.
Immáron negyedik napja zajlik a fegyveres konfliktus Azerbajdzsán és Örményország között az örmény etnikum lakta enklávéban, Hegyi-Karabahban, mely már azóta több tucat halálos áldozattal járt.
Újabb egy hónappal meghosszabbították a határzárat
A második hullámban sok orvos és ápoló fertőződik meg a koronavírustól, ami miatt táppénzre kerülve csak a fizetésük 60 százalékát kapják meg. Hosszas igényléssel juthatnak hozzá a 100 százalékos táppénzhez, de csak úgy, ha igazolt fertőzöttek, kontaktként erre nincs valódi lehetőség. A szakszervezetek szerint eleve alacsony a fizetésük, így a rendszer különösen igazságtalan.
Az előzetes adatok szerint a kormányzati szektor hiánya 986 milliárd forint, a GDP 9,1 százaléka volt a második negyedévben, ezzel az első féléves hiány 1219 milliárd forintra, a GDP 5,3 százalékára nőtt az első negyedévi 1,9 százalékról - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).