Dobogokő ma inkább mutatta a világvégét, mint a tavaszt
Így festett ma Dobogókő, a népszerű kirándulóhely a Pilisben.
Így festett ma Dobogókő, a népszerű kirándulóhely a Pilisben.
Nyugdíjkorhatára betöltése miatt igényelné korábbi özvegyi nyugdíjának felélesztését és folyósítását az adózóna.hu egyik olvasója, aki megkereséssel fordult a portálhoz.
A szakemberek befejezték a Belorusz Atomerőmű (főtervezője és kivitelezője a Roszatom mérnöki vállalata) 2. blokk reaktorának szerelési munkálatait, ami megelőzi a hideg- és melegjáratást.
A járvány kezdete óta a legmagasabb napi halálozási adatot regisztrálták kedden.
Orbán: Árnyaltabb szabályokról dönthet a kormány
Korábbi külügyminiszter: nincs más útja Orbánnak, mint a szélsőjobb
Az elnök azt reméli, hogy "Kokó" egy új hatékonysági és átláthatósági szintre emeli a szervezetet.
130 milliárd forintnyi hitelt vett fel Magyarország Norvégiától rakétarendszerek vásárlására
Az öszödi beszéd okozta az MSZP, SZDSZ bukását és ezzel együtt Gyurcsány Ferencét is.
A magyar szakemberek szerint lehetséges
Köszönetet mond kollégáinak, hogy ezekben a rendkívül nehéz időkben is helytállnak. Külön köszönettel illette meg a rezidenseket is, akiket Orbán Viktor pénteken inasnak nevezett.
A Magyar Orvosi Kamara további szigorításokat szorgalmaz a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt. Azt kérik, hogy mindenki csak indokolt esetben hagyja el otthonát, lehetőleg kerüljük a tömegközlekedést és hetente maximum egy bevásárlást javasolnak.