Hamilton és Vettel is kiállt a magyar LMBTQ-kisebbségek mellett
Üzentek egyet a kormánynak.
Üzentek egyet a kormánynak.
Az előző - aminek fedélzetén tavaly lencsevégre kapták Szijjártó Pétert - sem volt kicsi, de az új szerzemény még annál is terebélyesebb monstrum.
A 2024-től átalakuló érettségin számos tantárgyból megjelenik a projektmunka, vagyis a hagyományos írásbeli és szóbeli feleletet a kísérletezés, a kutatás, a felfedezés és az alkotás váltja. Hamarosan jönnek a mintafeladatok.
A 8,2-es földrengés epicentruma Perryville-től 91 kilométerre délkeletre, fészke 32 kilométeres mélységben volt.
5 millió 611 ezer a beoltott, 65 az új fertőzött, nincs újabb elhunyt
A kormány és az ellenzék egyaránt erődemonstrációt tart az ötvenhatos nemzeti ünnepen. Virág Andrea politológus szerint nem feltétlenül a létszám lesz a döntő.
Tengerfekete arccal állt a kamerák elé Kósa Lajos, hogy a maga visszafogott, akadozó stílusában kiálljon a gyermekek védelme ügyében, illetve a Fidesz homofób népszavazását pártolandó.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.
Ingyen mobiladat, készpénz. stadionlátogatások és egyebek szerepeltek eddig az európai országok ösztönzőprogramjaiban: mindez kevésnek bizonyult, a delta terjed tovább a kontinensen.
Egy harmadik szállodát is megszerzett Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója Esztergomban – értesült a hvg.hu.
Az igazságügyi miniszter magasabb fokozatra kapcsolta a harcias-hazafias retorikát
Javában zajlik a kommunikációs kiszorítósdi a magyar közéletben. Jól reprezentálja a folyamatokat az úgynevezett jobb- és baloldali sajtóorgánumok tartalmainak elképesztő méretű eltérése.
Az amerikai elnök megtiszteltetésnek vette a találkozót, Szvjatlana Cihanouszkaja pedig azt kérte, segítsenek nekik a békés átmenetben.
Két miniszterelnök-jeltölt és eddig 50 egyéni jelölt regisztrációját fogadták el.