Hány forintig drágulhat "szabadon" az üzemanyag?
Mikor avatkozhat be az árak alakításába a kormány?
Mikor avatkozhat be az árak alakításába a kormány?
Szijjártó szerint az "úgynevezett bizonyítékok még szánalmasabbá teszik az UEFA döntését"
Az amerikai CNN vezető cikkében ezúttal az Európai Unió és a Fudan Egyetem kapcsán került szóba a magyar miniszterelnök.
Fordított a Fidesz, csökkent az ellenzéki összefogás támogatottsága a biztos szavazók körében az IDEA mérése szerint
Az Origónak adott interjújában beszélt erről.
A dohányzásról történő leszokásnak napjainkban talán még nagyobb jelentősége van, mint korábban: átfogó tanulmányok igazolták, hogy dohányzóknál sokkal nagyobb a súlyos, illetve a kritikus COVID-19 megbetegedés kockázata, valamint lélegeztetőgépre kerülés esélye, mint a nemdohányzók esetében.
Holnap lesz egy éve, hogy Bogdán László, Cserdi polgármestere itt hagyott bennünket. A szombati Emléktábla avatásán az évfordulóra gyertyagyújtásra kértük László barátait, tisztelőit.
A vádlottak padjára került egy nagykanizsai pszichiátriai rezidens, miután hagyta meghalni egy páciensét, aki épp csak egy napja volt a zárt osztályon – adta hírül a napokban a Zala Megyei Főügyészség.
Újra jelentősen emelkedik a 95-ös benzin ára szerdán
Látszólag nincs jelentős különbség egy gyerek és egy felnőtteknek készült lábbeli között, hacsak nem a méretezésük és a mintájuk. A látszat azonban szokás szerint csal.
Modern életvitelünkben nem véletlenül kapnak teret az okos-, sőt, egyre okosabb háztartási eszközök. Rohanó életvitelünk mellett, amely tennivalókkal telezsúfolt, egyre nagyobb jelentőséget kap a kikapcsolódás, az énidő és az önmegvalósítás.
Az életben a családon kívül a barátok a legfontosabbak. A szeretett személyeknek azonban sok esetben okozhat fejtörést megtalálni a tökéletes meglepetést. A legjobb ajándékötletek barátoknak az egyedi és humoros kiegészítők, ami lehet egy kreatív póló, bögre vagy éppen egy párnahuzat. Cikkünkben megosztunk pár ötletet, amiből biztosan könnyebb lesz a választás.
Fürdőszobai felújítás előtt állsz, vagy épp építkezel?
5 millió 538 ezer a beoltott, 102 az új fertőzött, elhunyt 3 beteg