Lehallgatás alatt
Harmic évre titkosították a nagy semmit, ami elhangozhatott a Pegasus kémszoftver ügyében a Nemzetbiztonsági Bizottság ügyében.
Harmic évre titkosították a nagy semmit, ami elhangozhatott a Pegasus kémszoftver ügyében a Nemzetbiztonsági Bizottság ügyében.
A Xiaomi telefonokon távolról aktiválható a funkció, amivel letiltják a „free Tibet” és hasonló keresőszavakat, állítja Litvánia
Nem akart arra a kérdésre válaszolni, hogy adott-e engedélyt a jachtozásokat lebuktató újságíró megfigyelésére
A felhők mellett az alacsony hőmérsékletek lesznek jellemzőek országszerte.
Devizahiteles tragédia
Kötelezővé tették a vadászati kiállítást egy debreceni általános iskolában, az igazgató azonban cáfol
Öt évtizede először tört ki a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetének tűzhányója, amely több kisebb település lakóit is fenyegeti.
Ez a videó jobb, mint amikor Orbán Viktor újságot venni indult...
A Volner-párt alapítója még májusban jelezte, hogy meghekkeli majd az előválasztást.
Egyelőre egyik távozó sem adott bővebb magyarázatot a lépésre.
Hatheti mélypontról jött vissza és erősödni kezdett a forint, miután a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a kamatdöntő ülésről kiadott közleményben jelezte, hogy 40 milliárd forintról 50 milliárd forintra csökkenti a kötvényvásárlási program havi keretösszegét, valamint fokozatosan kivezeti a forintlikviditást nyújtó swapeszközt.
Az ügyészek szerint az állításai alkalmasak voltak a lakosságot megtévesztésére és a védekezés irányítóival szembeni bizalmatlanság keltésére.
A szakszervezet szerint a kormány téved, ha azt hiszi, korbáccsal oldja meg a problémákat.
Telefon és iratok sem voltak nála, ráadásul semmire sem emlékszik, még a saját nevére sem. Egyelőre rejtély, mi történhetett vele.