Véget ér az enyhe ősz
Pénteken vonul át felettünk a jelentős lehűlést hozó hidegfront, szórványosan eshet is! A hétvégén pedig tovább hűl az idő, erősebb fagyok megjelenésére is lehet számítani.
Pénteken vonul át felettünk a jelentős lehűlést hozó hidegfront, szórványosan eshet is! A hétvégén pedig tovább hűl az idő, erősebb fagyok megjelenésére is lehet számítani.
Az év egyik legnagyobb terepversenye készen áll, hogy egy jó program legyen mindenkinek!
A 28,85 kilométeres útszakasz a Duna Aszfalt Zrt., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. generálkivitelezésével valósul meg.
Legalább 2022 első negyedévéig nem várható döntés az Európai Gyógyszerfelügyelet részéről a Szputnyik vakcina engedélyezése ügyében - tudta meg a Reuters hírügynökség.
Büntetőeljárás indul az ügyben.
A LEGO bejelentette, hogy 2021. november 1-től világszerte elérhetővé válik a LEGO 21330 – Home Alone szett.
A bíróság döntése szerint a magyar állam megsértette a gyülekezési szabadságot.
Szeretné, ha egyfajta státusszimbólumot jelentene, ha valaki a közmédiánál dolgozik.
Freddy Krueger azért szerencsére már nem lakik benne. - legalábbis ezt mondják
A viharos szél a Balaton vizét is alaposan felkorbácsolja és meg is billenti azt.
Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint erről neki polgármesterek beszéltek, de többet nem mondhat erről.
„A miniszterelnök-jelölti vitákat untam. Ott voltam, tudtam, hogy ezt nagyjából egymillió ember nézi most, és két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabdaedzésre.”
Több mit 250 ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás csütörtökön Franciaország északi részén az éjszakai viharos időjárást követően, és fennakadások voltak a vasúti és a közúti közlekedésben.
Márki-Zay Péter szerint a jelenlegi kormányfő kétségtelenül meglévő tehetségét rosszra használta, és tekintélyelvű rezsimet alakított ki, akárcsak a Csillagok háborújában szereplő gonosz a Halálcsillagon.