Változnak a beutazási szabályok Romániába
Eltörlik a színkódot, de karantén vár azokra, akiknek nincs zöld igazolványuk
Eltörlik a színkódot, de karantén vár azokra, akiknek nincs zöld igazolványuk
Gyerekkora óra fél vesével élt, mégis húsz éven át szedettek pszichiátriai szereket a Bács-Kiskun megyei férfival, aki végültúl későn felfedezett rákban halt meg. A család most a szakmai szervekhez fordul, kérve az értelmetlennek tűnő haláleset kivizsgálását.
Minden érzékszervünket kényeztető, jacuzzis szállás, amely ráadásul a természet egyedi szépségét is kézzel foghatóvá, elérhetővé teszi? Az aktív pihenés szerelmeseinek körében elképesztő népszerűségnek örvendő Kétkerék Vendégház minden lehetőséget megad a számunkra, amivel kielégíthetjük a tökéletes vakációzásról szőtt vágyainkat.
Meghalt Beke László művészettörténész, Széchenyi-díjas kutató, a Műcsarnok volt igazgatója – tudta meg szakmai körökből az Index.
Tíz év leforgása alatt több mint az ötszörösére növelte az Orbán-kormány a sportbüdzsét, ami mellett szintén nem kevés pénzről mondott le a TAO-támogatások miatt is.
A fideszes politikus akkor azt is mondta: aki mindezt kétségbe vonja, az „nem demokráciába való.”
6 millió 364 ezer a beoltott, 9422 az új fertőzött és elhunyt 66 beteg
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) most hozta nyilvánosságra a Pegasus kémszoftver magyarországi felhasználása ügyében még tavaly nyáron indított vizsgálatának megállapításait tartalmazó dokumentumát.
Moszkvának imponál a független megközelítés.
Az egyik oldalon Süli János, a másik oldalon Palkovics László
Nem sikerült megmenteni az életét
Szoros a Fidesz és az ellenzék meccse és egyre kevesebb a bizonytalan szavazó
Volner János pártelnök bejelentette, hogy a Volner párt nem indul a választáson