Jobban bíznak a befektetők az OTP-ben, mint az államban
A befektetési alapok és az OTP-részvény voltak a kisbefektetők tavalyi kedvencei.
A befektetési alapok és az OTP-részvény voltak a kisbefektetők tavalyi kedvencei.
Akár 67 évre is kitolhatják hamarosan
A Disney vezérigazgatója, Bob Iger elmondta, hogy 7000 munkahelyet szüntet meg a szórakoztatóipari óriáscég átalakítása miatt.
A dohai felszállást követően a kis magasságban végzett forduló közben közel fél percre meredek süllyedésbe került a Dreamliner, mielőtt a kapitány mindössze nagyjából 250 méterre a tenger felszíne felett átvette az irányítást és újra emelkedni kezdett.
Készült egy igen alapos elemzés Orbán Viktor beszédeiből, ami statisztikai módszerekkel vizsgálja a miniszterelnök szóhasználatának változásait 1999 és 2018 között.
Kis gömböcként nyeli magába a többi ellenzéki párt tagjait a DK, legalábbis az elmúlt hetekben Gyurcsányék újabb és újabb átigazolókat jelentettek be büszkén.
A takarítócég lelépett, a fenntartó nem pótolta.
A gyerekeket máshová vitték, majd egy újabb épületbe, ahol először hideg volt. Aztán eltört a vízvezeték.
Fidesz hivatalos kommunikációja szerint az infláció egy közellenség.
Szomszédok háborúja: akkora hodályt épített Hatvanban egy lakos, hogy elveszi a panorámát a többiektől.
Csak a munkavállaló belegyezésével lehet éjszakai műszakra beosztani azt az anyát, akinek 10 évesnél fiatalabb gyermeke van. A szabály vonatkozik a gyerekét egyedül nevelő szülőre is.
A Magyar Honvédség vadászgépei gyakorlatoztak arrafelé, de akár meteorit is becsapódhatott.
Völner Pál szerint ő találta ki, hogy emeletes vonatok járjanak az esztergomi vasútvonalon, de erre csak azért volt szükség, mert az utasok nem akarnak sokat gyalogolni, ezért inkább a vonat elején tömörülnek.
Napközben szikrázó napsütésre, éjjel pedig kemény mínuszokra készüljünk