Ismét bírálta Orbán Viktor miniszterelnököt egyik leghangosabb kritikusa. A belga politikus nem először ad hangot véleményének, legutóbb az Ukrajnának szánt, több millió dolláros támogatás visszatartása miatt emelt szót a magyar kormányfővel szemben.
Van olyan büntetés-végrehajtási intézet, ahol már érezhetően megnőtt a feszültség a magyar és a külföldi elítéltek közt.
Már folyik az EU-ban a jogalkotói munka a demokratikus nyilvánosság megerősítés, a tömegtájékoztatás szabad működésének biztosítása érdekében, most azonban olyan javaslatot készít elő az Európai Bizottság, amely a dezinformáció elleni küzdelmet teheti hatékonyabbá, és a civil szervezetek külföldi finanszírozásának átláthatóságát kívánja növelni. - írja a Szabad Európa
A Költségvetési Tanács véleményének birtokában a kormány 2023. május 30-án nyújtja be a 2024-es költségvetést az Országgyűlésnek.
Azt írtam korábban ezen az oldalon, hogy az „Orbán Viktor az árakat emeli, Dobrev Klára a béredet fogja emelni” plakáttal nem az a baj, hogy tömör, hanem az, hogy hamis.
A letenyei strand és fürdő úgy tűnik az idei szezonban sem nyit ki, a termál anyagi gondokkal küzd, ugyanakkor a településen hamarosan egy tanuszoda nyílik.
Erőszakkal próbálták áttörni péntek este a rendőrsorfalat Budapesten agresszív tüntetők
Szombaton nagyon kellemes idő vár ránk, végre kedvez a hétvége a szabadtéri programoknak. Kora nyárias hőmérsékletekere és napsütésre számíthatunk!
A törvény visszavonása mellett azt akarják elérni, hogy a kormány üljön le tárgyalni az Egységes Diákfronttal. Hírét kívánják vinni a „7 igenes” népszavazási kezdeményezésüknek is.
Olvasónktól kaptuk a rövid videót, amelyen az látható, hogy az esztergomi Szent István Strandfürdő vonalában valamilyen fekete anyag ömlik a Kis-Dunába.
Az utóbbi időszakban az OTP Bank tapasztalatai szerint egyre többször fordul elő, hogy magukat bankbiztonsági szakembernek kiadó bűnözők próbálják megszerezni az ügyfelek online vásárláshoz szükséges adatait, hamis oldalra irányítják őket vagy távoli elérést biztosító programot telepítettnek számítógépre, tabletre vagy mobiltelefonra - derül ki az OTP Bank közleményéből.
Az egészen pitiáner hacacáré abból indult, hogy a kollégium igazgatója fordítva fogott meg egy nemzetiszín szalagot.
Évente átlagosan egy-két millimétert süllyed New York a felhőkarcolóinak súlya miatt - állítja egy új kutatás, amely szerint ez növeli a globális felmelegedés miatt emelkedő tengerszint okozta árvízveszélyt.