Elbúcsúztatták Vágó Istvánt - VIDEÓ
A magyar televíziózás egyik legismertebb személyiségére emlékeztek a Szent István Parkban megrendezett összejövetelen.
A magyar televíziózás egyik legismertebb személyiségére emlékeztek a Szent István Parkban megrendezett összejövetelen.
Rendőrségi ügy keletkezett egy nehezen kezelhető kisdiák miatt Pécsen: a gyerek folyamatosan zavarta a tanítást, ezért a többi szülő az eltávolítását kezdeményezte. A felháborodott apa viszont fenyegetőzni kezdett, mire a rendőrök fogdába helyezték.
Pénteken már egyre több napsütésben bízhatunk, a hőmérséklet is emelkedni kezd a hétvégére pedig igazi kora nyárias idő köszönt be!
Kiemelkedően magas volt az idén egyetemre felvételizők száma, ehhez képest a tanárnak jelentkezők száma alig emelkedett, akik pedig első helyen jelentkeztek, még kevesebben vannak.
A maga pitiánerségében megkapó esetet vett észre a Kecsup.hu
Vannak VIP betegek a magyar egészségügyben. Például politikusok, a nemzet színészei, a nemzet sportolói. Ők kiemelt ellátást kapnak.
Jóváhagyta a törvényalkotási bizottság a köztársasági elnök által a panasztörvényként emlegetett jogszabály egyes rendelkezésinek tekintetében alkalmazott vétóját. Az Országgyűlés jövő kedden szavaz a kérdésben.
1917-ben Félix d'Hérelle a Comptes rendus de l'Académie des sciences [A Tudományos Akadémia Közleményei] című folyóiratban „Sur un microbe invisible antagoniste des bacilles dysentériques ” [Egy láthatatlan mikroba, a vérhasbaktérium ellenlábasa] címmel rövid jegyzetet tett közzé. Először jelent meg a „bakteriofág” kifejezés – az olyan vírusok jelölésére, amelyek csak baktériumokat fertőznek.
Egyelőre nem érkeztek még jelentések esetleges áldozatokról, és a földmozgás okozta károk nagyságáról.
A magyarok 92,6%-a változtatott a költési szokásain a megterhelő gazdasági körülmények miatt. Inkább spórolunk a ruházkodáson és az élelmiszereken, mint az autóhasználaton - derül ki a Suzuki friss kutatásából
Háromszorosra nőtt földgáz-árbevétel, eladott párnagáz, kétszeresére ugró villamosenergia-kereskedelem és elképesztően nagy számok – így néz ki az MVM Zrt. 2022-es beszámolója. - írja a 24.hu
Esztergályos Cecília színésznő, táncművész, Mészáros Márta rendező, Reviczky Gábor színművész, Romwalter Béla (Richy) producer és Ternovszky Béla rajzfilmrendező kiemelkedő pályáját méltatja idén a Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjjal.
Több tízezer nyugdíjas ügyét vitte az Alkotmánybíróság elé az a kisnyugdíjas, aki azt nehezményezte a taláros testület előtt, hogy kimaradt a tavalyi nyugdíjemelésekből.
Pénzmosás a vád ellenük.