h i r d e t é s

Az A vércsoportba tartozók nagyobb veszélyben lennének?

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Az A vércsoportba tartozók nagyobb veszélyben lennének?

2020. április 05. - 07:04

Csiao Csao, a sencseni Déli Tudományos és Műszaki Egyetem munkatársa és a kollégái egy új tanulmányban érdekes eredményre jutottak.

A két vuhani, illetve egy sencseni kórházban 2100 kínai pácienst vizsgáltak, a betegek vércsoport szerinti eloszlását mérték fel, majd az arányokat a régió egészséges lakóinál is elemezték. A vuhani régióban az egészségesek 32 százaléka volt A vércsoportú, míg az egyik kórházban a betegek 38 százaléka tartozott ugyanebbe a csoportba. Ezzel szemben az egészségesek 34 százaléka volt 0-ás, de az érintett klinikán csak a diagnosztizáltak 25,8 százaléka. A kutatók 206, a Covid-19-ben elhunyt páciens vérét is elemezték, a csoport 41 százaléka volt A-s.

Egy korábbi vizsgálat a 2003-as SARS-járvány esetében is hasonlót mutatott ki. Az új tanulmányt független szakértők még nem vizsgálták felül, és meglehetősen kis mintával dolgoztak. (ujszo.com)