Múlt héten röppent fel a hír, hogy a közterület-felügyelet nagy lendülettel bünteti a budapesti bulinegyedben vagy épp a Balaton-parton közterületen alkoholt fogyasztókat. 

A közterületeken gyakrabban piálnak a fiatalok és a szegényebb emberek, míg a dupla áron alkoholt mérő kocsmákban a gazdagabbak és a középosztálybeliek, így egyértelmű, hogy a vegzálás is az előbbieket sújtja aránytalanul. Az állam gyakorlatilag privatizálja a közösségi tereket: egyazon térben engedélyezi a piálást, ha azt egy jól fizető kocsma bérli, de tiltja, ha egy egyszerű polgár saját szakállára iszogatna. Vagyis különbséget tesz köztünk, egyesek közterülethez való hozzáférését korlátozza, másokét meg engedélyezi. Arra ösztönöz mindenkit, hogy fizessen be egy drága helyre, vagy pedig maradjon szépen otthon, ellenkező esetben bírságra számíthat.

Ez a hozzáállás egy régi és rég megcáfolt közbiztonsági elmélettel takarózik, és nem választható el az országban uralkodó szolidaritást romboló és a szegénységet büntető, poroszosan rendpárti közgondolkodástól.

A múlt század nyolcvanas éveiben, az Egyesült Államokban született egy olyan bűnmegelőzési elmélet, amely hosszú időre magával ragadta a rendet és fegyelmet rögeszmésen mantrázó döntéshozókat. A „betört ablak-elv” (broken windows theory) szerint a nagyvárosi bűnözés, rablás, gyilkosság, stb. a városi környezetben eluralkodó rendetlenség következménye. Ahogy az elméletet kidolgozó James Q. Wilson és George L. Kelling fogalmazott, ha betörik egy ablak, és nem kerül kijavításra, akkor az összes többi ablak be fog törni, magyarán egy apró rendetlenség negatív spirált indíthat el, amelynek végén súlyos bűncselekmények állnak. A teória azt is állította, hogy ha a hatóságok és a közösség megfékezi a kisebb, rendetlenséget, úgy elejét veszi a nagyobb horderejű problémáknak is.

Az „betört ablak” elmélete a kilencvenes években több amerikai nagyvárosban, köztük a notóriusan rossz közbiztonsággal rendelkező New Yorkban is kormányzati elvvé vált, a rendőrség nagy erőkkel szállt rá az olyan apró szabálysértésekre, mint a graffitizés és a közterületen történő alkoholfogyasztás. Ebben az időszakban valóban csökkentek a bűnelkövetési számok New Yorkban, ám ahogy azóta minden rendelkezésünkre álló kutatás bebizonyította, ezt rengeteg más tényező okozta, köztük a városban lakók gazdasági helyzetének látványos javulása. A betört ablakok, vagyis a negyedeken belüli rendetlenség, a bűncselekmények gyakoriságával együtt inkább a szegénység és a rasszista kirekesztés következményei voltak, az apróbb szabálysértések pedig pusztán tünetek,  nem okok.

Az elmélet bűnmegelőzési hatékonysága tehát megkérdőjelezhető, arra azonban kiváló volt, hogy a rendteremtés ürügyén az állam különböző igazságtalanságokat igazoljon .

Már az is érthetetlen, hogy miért kell megbírságolni azt a Madách téren vagy Balaton-parton dobozos sört iszogató társaságot, amelyik nem csinál mást, mint az öt lépéssel arrébb, teraszon csapolt sört iszogató kollégák. Mindkét társaság ugyanabban a nyitott térben tartózkodik, ha berúgnak, ugyanabban a térben fognak zajongani, a különbség pusztán annyi, hogy utóbbiak egy magánnak nyilvánított térrészen vannak, illetve legalább duplaannyit fizettek a sörükért, mint a közértben vásároló, megbírságolt társaság.

A hatóságok ezzel gyakorlatilag jogi fikcióba kényszerítik az embereket, és ahelyett, hogy az átlagembereket védenék, a cégek érdekeit részesítik előnyben.  Hogy a Madách tér konkrét példájánál maradjunk, privatizálják a közösség erőforrásaiból felújított teret, és korlátozzák vagy engedélyezik a tér használatához való hozzáférést, annak függvényében, hogy ki mennyit fizet. És értelemszerűen egy vendéglátóegység többet fizet, mint egy átlagpolgár.

Rendnek kell lenni, és a rendet állítólag az apró cselekedetek szintjén kell kezdeni, a felszín alatt azonban a „betört ablakok” elmélete nem tesz mást, mint a magyar politikai közösségen belül tesz igazságtalan megkülönböztetéseket/igazol egy diszkriminációt. Úgy tűnik ugyanis, hogy kevesebb joga van Madách téren innia annak az embernek, aki nem akar vagy nem tud dupla árat fizetni egy sörért, és ez a nem akarás vagy nem tudás kriminalizálódik. Ha olcsó sört akarsz inni a bírság terhe nélkül, maradj otthon, nézzél tévét, a bulinegyed köztereihez, neked, formálisan többiekkel egyenlő polgárnak csak akkor van jogod, ha fizetsz érte.

A híradásokból az is kiderül, a közterületesek nemcsak arra kaptak parancsot, hogy a piálókat vegzálják, de a hajléktalan emberek igazoltatására és bírságolására is újfent utasítást kaptak. Ez az információ csak azért szép, mert egyébként csodálatosan mutatja, hogy a Madách téren vagy Balaton-parton iszogatókat és a hajléktalan embereket is ugyanaz az elv sújtja, a közterülethez való hozzáférés korlátozása egy nettó igazságtalanság, amely a rend és fegyelem álságos ürügye mögé bújik. Szegénységben élsz és nincs lakásod? Akkor neked nem jár a közterület, a közterületen ugyanaz a felújított pad, amely nekem, lakással és megélhetéssel rendelkezőnek jár.

A közbiztonság fontos érték, ezt nem szeretnénk elvitatni. És a közbiztonságot megvalósítani is nyilván rengeteg módon lehet. Az ideális az lenne, ha a választott megvalósítási mód keretei között a „bűnösök” és „ártatlanok” kategóriáinak felállítása nem valamilyen már létező igazságtalanságra erősítene rá. Az ugyanis igazából lényegtelen, hogy egy drága bárból kijövet, vagy az utcán elfogyasztott piától kezd el valaki hőbörögni, köznyugalmat megzavarni stb. Az viszont nem lényegtelen, hogy az utcán alkoholt fogyasztók között nagyobb arányban fordulnak elő fiatalok, illetve rosszabb anyagi helyzetű emberek, mint egy pezsgőbárban becsiccsentők között, és a törvény keze így az előbbieket nagyobb arányban sújtja, bár „bűnük” ugyanakkora: ittak.

A közterületek használatának joga mindenkit megillet. Függetlenül attól, hogy hány éves, mekkora bérleti díjat fizet be az önkormányzatnak, vagy hogy van-e tető a feje fölött vagy nincs. A nagy bűncselekmények megfékezését pedig rövid távon a rendfenntartó erők hatékonyabb beosztása segítheti elő, bizonyára a plakátfestők és utcán piálók vegzálására fordított erőforrásoknak máshol is hasznát vennék a rend őrei. Hosszú távon pedig a bűnelkövetést kiváltó valódi okok megoldására kellene összpontosítani, a túlbuzgó kriminalizálás helyett. És akkor talán a közterületesekben sem lesz akkora a tettvágy, hogy falhoz csapkodjanak egy-egy bliccelőt.

kettosmerce.blog.hu (Címlap: Forrás: index.hu)