fbpx Az arrogáns csodagyerek bukása | CIVILHETES

h i r d e t é s

Az arrogáns csodagyerek bukása

Olvasási idő
7perc
Eddig olvastam

Az arrogáns csodagyerek bukása

2021. október 13. - 10:58

 

Sebastian Kurz, lemondott kancellár, amint ez a helyreállított chatüzeneteiből kiderült, jól ért ahhoz, hogyan lehet másokon átgázolni a hatalom megkaparintása érdekében.

Forrás: Profimedia

Igazi csodagyereknek tartották Sebastian Kurz szombaton lemondott osztrák kancellárt. A német kereszténydemokraták irigykedve tekintettek Bécsre: lám, nekik is olyasvalakire lenne szükségük, mint amilyen az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetője. Angela Merkel túl puhány, vélték a CDU jobbszárnyán. Az Európai Néppártban is igazi sztárnak tartották. Egészen mostanáig. Kurz nem tud árnyaltan gondolkodni: aki nem barát, az ellenség. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) ifjúsági szervezetét egyfajta káderképző központtá alakította, mielőtt 24 évesen államtitkár lett. 2013-ban, 27 évesen vette át a külügyminisztériumot, s a tárca élén a konzervatívok nagy reménységévé vált.

Lemondása ellenére korai lenne leírni. Hamar kiszimatolja, hogyan lehet kijátszani másokat, ahhoz pedig különösen ért, miként lehet visszacsimpaszkodni a hatalomba. Viszont olyan erkölcsi határokat lépett át, amelyek után most alighanem a jobbközépen is sokan úgy vélik: hiába tehetséges, karizmatikus politikus, a történtek után politikai öngyilkosság kiállni mellette. Kurzot még mindig csak 35 éves kora dacára sokan hidegvérű, számító politikusnak tartják.

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) a pénzügyminisztérium korábbi kabinetfőnöke, Thomas Schmid telefonjának szöveges üzenetei révén jutott el a kancellárig. Ezek alapján rekonstruálták azt, hogy Kurz milyen alattomos módszerekkel jutott el a kancellárságig. „Egész karrierjére jellemző, hogy a háttérből hajt végre politikai merényleteket” – mondta a Neue Zürcher Zeitungnak a Kurzot jól ismerő Heimo Lepuschitz, aki 2017-ben az ÖVP akkori koalíciós partnere, a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szóvivője volt. Nem egészen két év után, 2019 közepén Kurz hagyta, hogy a koalíció felrobbanjon, felismerte: ez politikai túlélésének záloga. Az Ibiza-, vagy Strache-ügy nyilvánosságra kerülése után Kurz becsületszavát adta az FPÖ-nek, hogy az alkancellár-pártelnök feláldozása esetén is folytatódik a koalíció – mondja Lepuschitz. Strache a megállapodásnak megfelelően lemondott, de Kurz megszegte ígéretét, és új választásokat írt ki. 

Kurz ezt megelőzően simán átgázolt saját párttársán, Reinhold Mitterlehneren, az ÖVP előző elnökén is. A feltörekvő ifjú politikus sosem csinált titkot abból, hogy ellenszenvesnek tartja az osztrák konszenzuskultúrát. (Ausztriában a második világháború óta gyakori volt a nagykoalíció a két vezető párt, az ÖVP és a szociáldemokrata SPÖ között.)

Mitterlehner könyvet is írt fiatal riválisa hatalmi ambícióiról, amelyben leszámolt annak módszereivel. Kurzot nem szórakoztatta a mű: egy SMS-ben „seggfejnek” nevezte elődjét. „Minden az apagyilkossággal kezdődött – fejtette ki Lepuschitz. Mitterlehner bűne Kurz meglátása szerint az volt, hogy túl jó kapcsolatokat ápolt a szociáldemokrata Christian Kern kancellárral, akinek kabinetjében 2014-től alkancellár volt. Kurz a 2010-es évek közepén már nagyon áhítozott a kancellári szék után, ami egyértelműen ki is derült a töröltnek vélt, ám a WKStA szakértői által helyreállított chatüzenetekből. Az első lépés az ÖVP elnöki tisztségének megszerzése volt. Ehhez meg kellett győznie pártja nagyágyúit arról, hogy bár csak húszas évei végén jár és diplomája sincs még, de a tehetsége megvan ahhoz, hogy az ÖVP-t Ausztria legerősebb pártjává tegye. Kurz ezért külügyminiszterként a háttérből, alattomosan keltette a hangulatot Mitterlehner ellen.

A nagykoalíciós partner, a szociáldemokrata SPÖ is megtapasztalhatta, mennyire nem lehet adni Kurz szavára. Ifjú külügyminiszterként, 2016-ban saját kormányával is szembement: a „csodagyerek” mozgósította a néppárt által irányított tartományokat, hogy megakadályozzák a kabinet több döntését. Ahogy a helyreállított üzenetekből kiderült, ezt kizárólag önös érdekből tette. A kormánynak a lehető legrosszabb színben kellett feltűnnie, hogy Kurzot megmentőként ünnepeljék.  Akkoriban nem, csak idővel vált ismertté, hogy ő és fiatal, ambiciózus támogatói mennyire céltudatosan és kíméletlenül jártak el. A "Falter" című baloldali hetilap nyilvánosságra hozta az úgynevezett Ballhausplatz-projektet, az ÖVP-n belüli hatalomátvétel részletes stratégiáját. Kurz egyik bizalmasa ötlötte ki, hogyan buktathatnák meg Mitterlehnert. Thomas Schmid, a pénzügyminisztérium akkori főtitkára közpénzből megbízta egy közvélemény-kutató barátját, készítsen olyan felméréseket, amelyek szerint az ÖVP Mitterlehnerrel az élen csak 18 százalékot kapna, míg Kurz vezetésével több mint 30 százalékot. A felmérés az „Österreich” című bulvárlapban jelent meg, amelynek szerkesztőjével, Helmut Fellner igen jó kapcsolatokat ápolt, nem utolsósorban azért, mert a Schmid pazar állami hirdetésekkel látta el lapot.

Kurz balszerencséjére erről a témáról is folyamatosan chatelt Schmiddel, de ezeket az üzeneteket is lefülelték a nyomozók. Bár akkoriban más lapokban is akadtak olyan elemzések, amelyek szerint a fiatal külügyminiszter irányításával jobban teljesítene az ÖVP, mintha maradna a konszenzusos politikát folytató Mitterlehner, de ilyen kiugró adatokat csak az Österreich közölt - utóbb persze már tudjuk, miért.

Mitterlehnert folyamatosan támadták belülről, mígnem lemondott, s Kurz átvette az ÖVP irányítását. Az új szerepben hamar kiütközött a tekintélyelvűségre hajló jelleme. Még a tartományok nagyhatalmú vezetőinek is személyes hűségesküt kellett tenniük, beleszólást követelt a választási listák összeállításához, szabad kezet kapott a koalíciós határozatokhoz, egyedüli döntési joga lett a párton belüli kulcspozíciókról. Az ÖVP-ben minden kritikus hangot elhallgatatott, a hozzá közel állókat hozta pozíciókba - emlékeztetett a Der Standard.

Az eredmények egy ideig őt igazolták. 2017-ben új választásokat provokált ki, s ezeket meg is nyerte az ÖVP. Először a szélsőjobboldali szabadságpárttal kormányzott, majd Strache és az FPÖ bukását követően, az igen nagy fölénnyel megnyert választás után a zöldekkel lépett koalícióra. A környezetvédőket is sikerült „megfőznie”, az ideológiájukhoz sokáig ragaszkodó zöldek számos esetben teljesítették a kancellár óhajait, mindent megtettek, csak hogy ne essenek ki a koalícióból. A kisebbik partner, ha vonakodva is, de  a migrációs és menekültpolitikával kapcsolatos kemény Kurz-féle irányvonalhoz is csatlakozott. A csodagyerek mindent elért.

Csakhogy a zöldek is megismerhették a szombaton lemondott kancellár módszereit: például oroszlánrésze volt Rudolf Anschober egészségügyi miniszter távozásában, akinek az volt a bűne, hogy a világjárvány kezdetén népszerűbb volt Kurznál. Utóbbi ezt nem hagyta annyiban, környezetéből heves vádakkal kezdték illetni Anschobert. Ez is jelzés volt arra, hogy senkinek még csak eszébe se jusson elhomályosítani a kancellár fényét. Anschober állandó nyomás alatt állt, amire ráment az egészsége, s rövid időre kórházba is kényszerült.

Kurz legújabb botránya után azonban már nagy belső nyomás nehezedett a zöldek vezetőjére, Werner Kogler alkancellárra, hogy szabaduljon meg a kancellártól. Ezért múlt héten jelezte, csak akkor maradnak a kabinetben, ha ő távozik. Kurz ezt meg is tette, mert felismerte: ha marad, akkor az ellenzék nélküle és az ÖVP nélkül is képes lesz kormányzó többséget létrehozni a parlamentben. Annyira felbőszítette már a többi pártot, hogy még az ősellenség szociáldemokraták és a szabadságpártiak is képes lennének összefogni ellene. Kurz egyszer biztos bosszút áll majd Kogleren. Csakhogy az ÖVP elnöki székét megtartó és a párt parlamenti frakcióvezetői tisztségét is átvevő  kancellár személye már sok párttársának is egyre kínosabb lesz.

Túl régen a hatalomban

Sebastian Kurz kiválóan értett ahhoz, hogy elterelje a figyelmet a számára kellemetlen témákról. A szabadságpárti koalíciós társ, Heinz-Christian Strache Ibiza-videója Damoklesz karjaként lebegett fölötte. A kormány megpróbálta megakadályozni a vizsgálóbizottság felállítását, de az Alkotmánybíróság beavatkozása után kénytelen volt beletörődni. Az ÖVP azt sem tudta elérni, hogy a vizsgálat ne Kurz politikai alkuiról szóljon, hanem csak az FPÖ machinációiról. Az osztrák politikára évtizedek óta jellemző ügyeskedések hirtelen olyan nyilvánosságot kaptak, amelyekre az érintettek nem voltak felkészülve, s a váratlan helyzetben Kurz mind többször keveredett önellentmondásba.

Az ifjú kancellár szempontjából a sors iróniája, hogy végül éppen egyik nagy szövetségese okozta a bukását. A pénzügyminisztérium nagyhatalmú főtitkáraként Thomas Schmid komoly anyagi forrásokat és médiamegjelenést biztosított számára, s ezek döntő szerepet játszottak a felemelkedésében.

Az osztrák konzervatívok különböző koalíciókban 34 éve megszakítás nélkül kormányoznak, s az ÖVP mára túl nagy befolyásra tett szert, mély gyökereket eresztett az állam intézményeiben. Az elmúlt években kiderült például, hogy a titkosszolgálattól származó információkat közvetítőkön keresztül a pártközpontokba is eljuttatták, továbbá az ÖVP-hez közel álló igazságügyi tisztviselők befolyásolták a kormánypárti személyiségek elleni vizsgálatokat. Ezzel szemben ellenzéki politikusok önkényes adóellenőrzésekre panaszkodtak, amelyek célja a megfélemlítésük volt. Kurz kezdetben „új stílust” és tiszta politikát ígért, de valójában erkölcsi tekintetben elődjeinél is mélyebbre süllyedt. (nepszava.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s