h i r d e t é s

Az ÁSZ nem ellenőrzi a kamupártokat?

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Az ÁSZ nem ellenőrzi a kamupártokat?

2019. január 12. - 08:26

 

Egész pontosan azokról a pártokról van szó, amelyek több millió forintos kampánytámogatást nyeltek le, de nem érték el az 1%-ot a választásokon. A kezdetek óta sejthető volt, hogy a kutya nem fogja tudni ellenőrizni, mire költik ezeket a súlyos összegeket. Azt pedig csak a hülyék gondolhatták komolyan, hogy lesz majd olyan párt, amelyik csakúgy visszafizeti a könnyen jött lóvét.

Forrás: nepszava.hu

Mára 2014-es választások idején is sokan gyanították, hogy a pártalapítás szabályozásának egyszerűsítése és a valóban ellenzéki politikát folytató pártok ellen elkövetett hitelrontás közt kapcsolatnak kell lennie. A Fidesz egy dolgot nagyon jól meglátott, a jobb napokat látott konkurenciáját azzal végképp sarokba állíthatja, ha egyenletes, de véletlenül sem egységes felületen szívhatja el bizonytalanná vált szavazóit.

Így több mint 2,15 milliárd forint közpénz maradt a kamupártoknál.

Most kiderült, hogy az Állami Számvevőszék egyáltalán nem vizsgálja, hogy ezek a pártok mire költötték a kampánytámogatást, azaz hová ment a pénz.

A K-Monitor kérdezett rá az ÁSZ-nál, hogy ellenőrizni fogják-e az 1 százalékos eredmény alatt teljesítő pártokat. A számvevőszéknek kötelezően csak az 1 százalék feletti eredményt elérő pártokat kell ellenőriznie, a kisebb támogatottságú pártoknak - amelyek egy része jellemzően kamupárt- csak más jelöltek és jelölő szervezetek kérésére néznek utána. /444/

Nagy összegnek tűnik ez a 2,15 milliárd forint és hajlamosak vagyunk azt is elhinni, hogy az Állami Számvevőszéknek nincs kapacitása minden érintettet leellenőrizni. Ám mivel ez a Fidesz törvényalkotásának köszönhető, annyit azért mégis elvárnánk, hogy az intézmény nyíltan tegyen panaszt. A Fidesz számára ez egy kisebb biztosításszerű beruházás. Megéri.

/Most mondja Orbán, hogy Magyarországon az üzletet és a politikát elválasztják!/

A lényeg, hogy a baloldal véletlenül se rúghasson labdába. A kezdetben csak mikropártoknak nevezett szerveződések célja pedig ennyiben ki is merül. És maradéktalanul ellátják feladatukat.

Hülye is lesz bármely, a Fidesznek lefekvő intézmény leellenőrizni ezeket a pártokat. Még a végén valamelyikük kitálal.

Ehhez persze kellenek az érzelemvezérelt, józanságot hírből sem ismerő, türelmetlen választók is. Különösen azok, akik úgy vélik, hogy csakis egy messiásszerű új párt eljövetele lehet az egyetlen megoldás.

A többi színtiszta matematika.

 

Az Állami Számvevőszék közleménye

Az ÁSZ tájékoztatása az április 8-i országgyűlési választáson egy százalék alatti eredményt elért jelölőszervezetekre vonatkozó törvényi előírásokról

A kampánytörvény előírásai szerint az Állami Számvevőszék a 2018. április 8-i országgyűlési választást követő egy éven belül ellenőrzi a jelöltek és jelölőszervezetek választásra fordított pénzeszközeinek felhasználását. Az ÁSZ a hatályos törvényi előírás alapján választáson indult és azon mandátumhoz jutott jelöltek, valamint az egy százalék feletti listás eredményt elért jelölőszervezetek elszámolásait ellenőrzi.

A törvényi előírás szerint az egyéb jelöltek és jelölő szervezetek tekintetében az ÁSZ más jelölt vagy jelölő szervezet kérelmére végez ellenőrzést. A vonatkozó törvényi előírás szerint az ellenőrzés iránti kérelmet az országgyűlési képviselők választását követő három hónapon belül – tehát 2018. július 8-ig – lehetett benyújtani bizonyítási indítvány csatolásával. Az Állami Számvevőszékhez a törvényben meghatározott határidőig nem érkezett az ellenőrzés iránti kérelem.

Az április 8-i választáson egy százalék alatti listás eredményt elért jelölőszervezetek a vonatkozó törvényi előírás alapján a kampánytámogatást teljes egészében kötelesek visszafizetni a Magyar Államkincstárnak. Ebből kifolyólag a vonatkozó törvényi előírás alapján ezen jelölőszervezetek esetében az Állami Számvevőszéknek nincs ellenőrzési feladata, valamint a visszafizetés érvényesítésében, behajtásában az ÁSZ nem illetékes.

Kiadó: Állami Számvevőszék (OS)


 

h i r d e t é s