h i r d e t é s

Az elfelejtett fegyver – a sztrájk

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Az elfelejtett fegyver – a sztrájk

2020. június 11. - 11:55

A sztrájk több, munkaviszonyban álló munkavállaló által közösen végrehajtott munkabeszüntetés.

Célja a munkabérek emelése, a munkakörülmények javítása (pl. munkahelyi kedvezmények elérése, a munkarend elviselhetővé tétele, a kollektív szerződés megerősítése) vagy más szociális jog kivívása. Nyomásgyakorlás céljából szokás a sztrájk kilátásba helyezése is. A politikai sztrájk célja a kormányzati döntések befolyásolása. – Egy-egy munkahelyen a „vadsztrájk” akkor is jogszerű, ha azt nem a szakszervezetek szervezik, hanem a munkavállalók közös megegyezésén alapul.

Bár Magyarországon kb. 4,5 millió bérmunkás dolgozik bér-rabszolgaként, a dolgozók 95 százaléka nem szakszervezeti tag. A maradék 5 százalékot kitevő munkásréteget pedig 1990 óta nem képezték az önvédelmi harcra, a sztrájk különböző formáira. Ezért nincsenek olyan jelentős, a kapitalista munkaadókat megbénító demonstrációk, mint Franciaországban, Németországban és szerte a világban. A felnőtt, családokért felelős embereknek meg kellene értenie, hogy ki kell állni magukért, a családjaikért és a környezetükért.

Jelenleg az alacsony szintű bérezés a meglévő csekély számú szakszervezetek döntéshozatali rendszeréből fakad, ugyanis a tagok a vezetők megválasztásán kívül szinte semmiről nem dönthetnek. Ha a konföderáció vezetése tiltakozni akar a bérezés megváltoztatása ellen, ám erről nem kérdezi meg a tagság véleményét, ne csodálkozzon, ha az illető azt mondja: csináljátok, de én itthon maradok. Ha ő döntötte volna el, hogy tenni kell a kormány vagy a gyártulajdonos lépése ellen, akkor kimenne az utcára tiltakozni.

Az sem mindegy, hogy érdekvédőnek vagy érdekérvényesítőnek nevezzük a szakszervezeteket. Nagy a különbség, mert érdekvédő az, aki a munkáltató negatív intézkedései ellen tiltakozik, az érdekérvényesítő pedig megnézi, milyen gondjai vannak a tagságnak és ezeken akar javítani, vagyis proaktív. Az aktív dolgozók számára 1990 óta a még létező szakszervezetek annyi segítséget sem nyújtanak, mint a szocialista diktatúra évtizedeiben.

A tömeges megmozdulások is hiányoznak, vagy legalábbis az, hogy a kormány tudja, képesek lennének rá. De ahhoz, hogy a kormányt rákényszerítsék, hogy  változtasson például a gyülekezési törvényen vagy a sztrájktörvényen, fel kell mutatni az akarategységet.

Ezért is kell a képzés. Ha egy konföderáció demonstrációt akar szervezni, haza kell menni és megkérdezni a tagságot, hogy benne vannak-e és nem arra várni, hogy majd az (esetleg időközben megvett, lefizetett) elnök, szakszervezeti vezető elintézi.

 

Kollár Erzsébet,
a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete
alapító tagja


Kommentelne? Kattinson ide!

h i r d e t é s