h i r d e t é s

Az ellenzéki képviselők közösen állnak ki a női politikusok megalázása ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ellenzéki képviselők közösen állnak ki a női politikusok megalázása ellen

2020. április 28. - 10:22

Ellenzéki politikusokként volt alkalmunk hozzászokni az Orbán-kormány és a kapcsolódó propagandamédia kirohanásaihoz, csúsztatásaihoz, hazugságaihoz – a holdudvar orgánumai 2018-ban és 2019-ben közel 200 sajtóhelyreigazítási pert vesztettek el –, de ami ezen a fronton az utóbbi egy hétben történt, azt még edzett képviselőkként is csak úgy tudjuk értékelni: túlmegy minden határon.

Kövér László és Bayer Zsolt - Forrás: borsod24.com

A "keresztény-konzervatív" kormányzat "keresztény-konzervatív" szellemiségű lapjaiból ömlenek a letűnt korok hangvételét idéző, idézhetetlen dolgozatok, köztük olyanok, amelyek emberi mivoltukban igyekeznek megalázni az ellenzéki politikusokat. Aktuálisan nőket: azokat a képviselőnőket, akiket tegnap a Magyar Nemzetben Pilhál György egyszerűen "leprostituáltazott".

Hasonlóan durva, szexista megnyilvánulást tett Kövér László fideszes házelnök, aki a női politikusok kapcsán odáig ment Bayer Zsolt műsorában: "Én szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-vel kezdődik."

Ezek a kijelentések elfogadhatatlanok.

Ennek nyomán azt követeljük a polgári hagyományokra büszke, szerkesztési gyakorlatában azonban ettől gyökeresen eltérő, sorozatosan szégyenteljes anyagokat közzé tévő Magyar Nemzettől, továbbá Kövér László házelnöktől, hogy a citált képviselőktől azonnal kérjenek bocsánatot, s a jövőben tartózkodjanak az efféle kijelentésektől, publikációktól.

 

Varju László
Demokratikus Koalíció

Sermer Ádám
Liberálisok

Hajnal Miklós
Momentum

Szilágyi György
Jobbik

Csárdi Antal
LMP

Harangozó Tamás
MSZP

Tordai Bence
Párbeszéd

Hadházy Ákos
Független

Szabó Szabolcs
Független