h i r d e t é s

Az EMMI szerint felháborító, hogy a tanárok tüntetésére az ellenzék és a Soros-hálózat is rátelepedett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az EMMI szerint felháborító, hogy a tanárok tüntetésére az ellenzék és a Soros-hálózat is rátelepedett

2019. november 30. - 15:14

A kormány megbecsüli a pedagógusokat és kész megvizsgálni további bérigényeiket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a szombati Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) tüntetésre reagálva.

A Tanítanék Mozgalom korábbi tüntetése. Képünk illusztráció - Fotó: Népszva

A pedagógusok voltak az elsők, akik számára életpályaprogram és átfogó béremelési program indult - emelték ki a közleményben.

Emlékeztettek: a pedagógusok bére az elmúlt években átlagosan 50 százalékkal emelkedett, amelynek hatására jövőre már legalább 390 milliárddal többet költünk a pedagógusbérekre, mint 2010-ben. A béremelés jövőre is folytatódik: mintegy 17 ezer kolléga bére a minősítésnek köszönhetően emelkedik, a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére pedig júliustól átlagosan 30 százalékkal nő, és már tárgyalja a kormány az iskolaigazgatók béremelésének előterjesztését is.

Hangsúlyozták: a minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket.

Közben átadták a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) követeléseit tartalmazó petíciót az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) részére szombaton kora délután Budapesten.

A dokumentumot az Emmi részéről Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, az ITM képviseletében pedig Bódis József tudás- és innováció-menedzsmentért felelős államtitkár vette át.

Szabó Zsuzsanna, a PSZ elnöke az átadás előtt közölte: a követeléseiket a szombat délután, a Kossuth térre szervezett tüntetésen is ismertetik.

Az Emmi a tüntetésre reagálva közleményt adott ki, ebben egyebek mellett azt írták, hogy a minisztérium eddig is nyitottan állt a már hónapok óta zajló tárgyalásokhoz, és ezután is nyitott, kész megvizsgálni a további bérigényeket.

A kommünikében a minisztérium azt is írta, hogy a pedagógusok nem a kormány ellen, hanem a még magasabb bérekért tüntetnek, ezért felháborítónak tartják, hogy a szombati rendezvényre az ellenzék és a Soros-hálózat is rátelepedett, és megint csak saját politikai céljaikhoz akarják felhasználni a pedagógusokat. (MTI) / hirklikk.hu