h i r d e t é s

Az inflációkövető nyugdíjemelés az évszázad átverése

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az inflációkövető nyugdíjemelés az évszázad átverése

2020. március 11. - 14:59

A Fidesz 2011 óta folyamatosan meglopja a nyugdíjasokat azzal, hogy a nyugdíjemelést csak az inflációhoz köti és nem veszi figyelembe a bérek emelkedését.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Ugyanakkor szándékosan, sunyi módon nyerészkedik is a nyugdíjasokon, amikor rendszeresen alultervezi az inflációt és erre hivatkozva év elején csak kisebb nyugdíjemelést ad. Emiatt pedig a nyugdíjasok 10 hónapon keresztül hiteleznek a kormánynak.

Orbán Viktor üzenete egyértelmű: akinek megalázóan kevés nyugdíjból kell megélnie, az a jövőben sem számíthat másra. Ezt tudja garantálni nekik a Fidesz.

Az Orbán-kormány ugyanis a 2,8 százalékos emeléssel megalázza a nyugdíjasokat, mivel előre tudni lehetett, hogy ennél sokkal magasabb lesz az infláció. Ez a nyugdíjemelés egyáltalán nem fedezi az élelmiszerek 7 százalékos átlagos drágulását, köztük például a sertéshús árának majdnem 30 százalékos emelkedését.

Olyan nyugdíjszámítás kell, ami követi a gazdasági növekedést, valamint a bérek és az árak változásait. A magyar nyugdíjasoknak az MSZP javaslata szerint, a vegyes indexálás alapján 6,5%-kal nőne a járandóságuk, ami az átlagos nyugdíjjal számolva közel 10 ezer forintos emelkedést jelentene.

Az MSZP újra benyújtja a javaslatát annak érdekében, hogy garantálni tudjuk a tisztességes és igazságos nyugdíjakat, amit mindenki megérdemel egy végig dolgozott élet után.

 

Korózs Lajos, a Népjóléti bizottság elnöke / mszp.hu