h i r d e t é s

"Az Ő kis falujuk"

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

"Az Ő kis falujuk"

2021. szeptember 09. - 13:55

Pilisszentlélek igazi zarándokhellyé vált a „Mi kis falunk” tévésorozat hatására. A szlovák Horná Dolná című sorozat magyar adaptációja az 5. évadánál tart, és túlzás nélkül állítható, hogy igazi sikersorozattá nőtte ki magát a 2017-es indulása óta.

Engem azonban sokkal jobban érdekelnek az 1985-ben közigazgatásilag Esztergomhoz csatolt település mindennapjai, mint az, hogy az RTL Klub sikersorozatában éppen mi történik. Az is nyilván fontos, ahogy a Pilisszentléleken élő emberek sorsa is. Esztergomban sokan egyfajta "mostohagyerekként" tekintenek a falura, ahogy egyik informátorunk fogalmaz: "túl kevesen élnek itt, és különben is, többet visz, mint amennyit hoz". Szerintem meg ahol emberek élnek, arról nem volna szabad ilyen kijelentéseket tenni és ebben a gondolatban partner Nunkovics Tibor is. (Ahogy a basaharciak víztelensége is a szívügye a képviselőnek.)

Az, hogy a hegyek között megbújó kis falu közigazgatásilag mit jelent Esztergomnak, az nagyjából egy mondatban összefoglalható. Egyrészt a 8-as választókörzet, másrészt pedig bevételi forrás az önkormányzatnak.

Nunkovics Tibor 2021. március 17-én fogalmazott meg ezzel kapcsolatban kérdéseket az esztergomi önkormányzat felé, amelyekre Schnotter Norbert jegyző válaszolt június 11-én.

A tájékoztató levélben Esztergom jegyzője azt írta, hogy a közérdekű adatigénylés tárgyában linkeli Esztergom Város Önkormányzata és a forgatást bonyolító cég között megkötött szerződéseket. Nunkovics Tibor elmondta, hogy a tájékoztató levél mellé küldött linkről eltűnt a hivatkozott szerződés. Így jelenleg nem ismerhetjük a szerződés feltételeit és részleteit.

Iskola és kultúrház, mint kellék vagy díszlet, esetleg raktár

Azonban azt tudjuk, hogy az önkormányzat határozott arról, hogy a falu általános iskoláját napi 15 ezer forint + ÁFA áron bérbe adja filmforgatás céljából. A bérlet időszaka – a rendelkezésünkre álló információk szerint – 2021. április 1 és 2021. szeptember 30 közötti időszakra vonatkozik. De bérleti díjat csak a ténylegesen igénybe vett forgatási napok után kell fizetni.

Vélhetően az is rögzítésre került a megállapodáskor, hogy „a tevékenység a pilisszentléleki lakók mindennapi életét nem zavarhatja, nem akadályozhatja, továbbá bérlő átalakításokat nem eszközölhet”. (lásd a keretes írást a cikk végén - a szerk.) Fontos megjegyezni, hogy az „Esztergom újság”, az önkormányzat hivatalos lapja 2017. májusában azt írta, hogy „a Babits Mihály Iskolának nem lesz pilisszentléleki telephelye”, tehát az épület ma már csak nevében iskola.


Fejlesztés a javából! Lyukakat fúrtak az iskola falába, amelyeken azután kábeleket húztak be.

Hasonló feltételekkel adhatta bérbe az önkormányzat a falu kultúrházát is, azaz ha a filmesek igénybe veszik az ingatlant, akkor napi 15 ezer forint + ÁFA a bérleti díj. A kultúrházat a falu önerőből építette és 1970. május 12-én adták át.
A kultúrháznál, az iskola épületéhez hasonló feltételeket szabott az önkormányat, annyival kiegészítve, hogy „a hivatali ügyfélfogadás és háziorvosi rendelés ellátást semmilyen módon nem zavarhatja, nem akadályozhatja” a tevékenység. A helyiek nem tudták megmondani - nem emlékeznek már rá - , hogy mikor szűnt meg a hivatali ügyintézés és arra sem emlékeznek, hogy mikor szűnt meg a háziorvosi rendelés a faluban. Így, ha valaki megbetegedik, akkor utazhat be Esztergomba, a körzetét ellátó háziorvoshoz vagy szervezhet utazást az ügyintézéshez.

Nunkovics Tibor egyik legfontosabb kérdése az volt, hogy a forgatások megkezdése óta Esztergom hány forintot kapott. A jegyző leveléből kiderült, hogy az így befolyt összegből mennyi jutott Pilisszentléleknek és milyen fejlesztések valósultak meg.


Az óvodát 2018-ban újították fel 3560318 forintért.

Az elmúlt évben a Klastrom Söröző (vagy ahogy a többség azonosítja; „Teca kocsmája” - a szerk.) előtt burkolt lett a csatorna, több utcában javították az utcaszegélyeket (konkrétan kettő utcáról van szó).


A csatornázás után elfelejtették visszatenni a hidat...

Megszámoltuk, 24 szegélykő újult meg a Hunyadi utcában

Megújult útszéle

Arról, hogy az idei évben milyen, illetve ebben az önkormányzati ciklusban milyen további fejlesztések valósulhatnak meg, még nem döntött a képviselő-testület.

Zajlik a településrész határában egy 60 gépjármű befogadására alkalmas parkoló építése (buszokkal nem számoltak a tervezéskor, a helyiektől tudjuk, hogy a turistabusszal érkező látogatások sem ritkák) jelenleg is zajlik.


2667000 forintból ennyi futja - jelenleg

A közlekedési szabályokat fokozott ellenőrzéssel és kihelyezett táblákkal igyekszik betartani az önkormányzat.

Nyilvános illemhely továbbra sincs, előfordul olyan eset, amikor a szükség olyan nagy, hogy valaki, valaki ablaka alá végzi a nagydolgát.


Ahol nem volna szabad turistáknak parkolni és ahol egy nyilvános illemhelynek kellene állnia

És megemlíti Esztergom jegyzője még azt a fejlesztést is, hogy kihelyeztek 5, azaz öt darab kukát, amelyet folyamatosan ürítenek és karbantartanak, ha kell.


Az egyik kuka az ötből. Ezt is Nunkovics Tibor első látogatása után helyezték ki.

Állítólag az ürítés és a karbantartás folyamatosan zajlik

A 2. pontban 23334515 forintot írnak összes bevételre. Ebben a táblázatban 30005319 az összes kiadás. Ember legyen a talpán, aki ezekből az adatokból ki tud számolni valamilyen eredményt...Az szinte biztos, hogy az RTL sikersorozata "bagóért" jut forgatási helyszínhez, az önkormányzat meg a falu bevételét nem csak a falura költi.

Ne feledkezzünk meg a jegyző úr által leírt "Pilisszentlélek stratégia és terv" sorokról sem, amelyekre 2018-2019-ben, összesen 6032500 forintot költött az önkormányzat. A cikk írásakor ilyen dokumentumokat nem találtam, csak "Esztergom város integrált településfejlesztési stratégiája" címűt, amely 205 oldalán összesen 55-ször szerepel Pilisszentlélek neve és 2015-ös keltezésű. Ha van frissebb vagy olyan, amire a fenti táblázat hivatkozik - szívesen kiegészítjük cikket.

 

Egy átlagos forgatási nap

2021. szeptember 2-án délelőtt a faluban jártam, elkísért Nunkovics Tibor és egy helyi férfi is.

A falu határában lévő parkoló építése „jelenleg is zajlik”, azt megelőlegezem a jegyző úrnak, de én nem láttam semmi olyat ezköszt vagy folyamatban lévő munkálatot, amely erre utalna.

Forgatási napra értünk Nunkovics Tiborral a faluba, ami elsőre olyan volt, mint amire emlékeztem, csendes és nyugodt. De minél több időt töltöttünk el és beszélgettünk, annál nyomasztóbbá volt az ottlét. Az egész falu természetellenesen kihalt, mintha kijárási tilalom lenne. Nos, nem tévedtünk, mert ahhoz hasonlatos, ami ott és akkor történt. Időről-időre láthatósági mellényes urakba botlik az ember, akik nem túl nyitottan és kedvesen az ember tudtára adják, hogy „nem lehet tovább menni”. Konkrétan hatóságot játszanak egy magasabb cél érdekében, amely nem más, mint a „Mi kis falunk” következő része…

Eljutottunk úticélunkhoz, amelyről egy külön cikkben olvashatnak majd. A közel másfél órás beszélgetés után, helyi segítőnkkel betértünk abba a kocsmába egy kávéra, amelyet leginkább a helyiek látogatnak. És ekkor történt a nap legszürreálisabb eseménye.

Lelassított mellettünk egy autó, melyből kihajolt egy férfi és megkérdezte, hogy kik vagyunk mi, hová megyünk és különben is mit keresünk itt. Mivel kísérőnket felismerte, nem tett fel több kérdést, amiért hálás vagyok, mert még épp lenyeltem az első felháborodásomat.

Erre kísérőnk elmondta, hogy ez egy teljesen átlagos forgatási nap, ilyenkor megszállják a falut és mindenkinek kutya kötelessége otthon- és csendben maradni. Az egész falu, az érzékenyebb esztergomiak számára „településrész” egy az egyben egy díszlet és a filmesek szeretik, hogy minden olyan lepukkant, amilyen, mert „ez kell a mozihoz”.

A pilisszentlélekiek pedig tűrnek és elviselnek, én nem bírnám ezt egy napig sem, nemhogy évekig.