Elment Gazsi! Nem váratlanul. Nemrég bejelentette egy interjúban, hogy súlyos beteg. Aztán megírta a politikai végrendeletét.

Talán tényleg a legszabadabb magyar volt, ahogy egy nekrológban (444) megjegyezték, de biztosan többet, mást akart: elismerten, deklaráltan a haza bölcsévé kívánt lenni, ez a hihetetlenül okos, művelt, hallatlanul nagyképű és beképzelt, önimádó, Heller Ági néni után a legismertebb filozófusunk.

Aki (a józan ítélőképességét például a Jobbikkal kapcsolatban elvesztő Hellerrel ellentétben, és leszámítva a saját, a határon túli magyarság státuszára, jogaira vonatkozó végtelenül elfogult álláspontját – dejszen onnan jött!) pontosan látta, feltárta a világ, benne Európa és hazánk bajainak okait, de használható, életszerű megoldást nem tudott ő sem.

Csak a könyvtárszobákban elmélkedő bölcselők szokásos, életidegen fantazmagóriáival szolgált ő is.

A mindenkitől különálló, magányos hős szerepét játszotta, mindig az árral, az uralkodó ideológiai divattal szemben: liberálisból anarcho-szindikalistává, majd (Oakeshott nyomdokain) őskonzervatívvá vedlett, végül pedig kommunistának nevezte/tartotta magát.

Heller, és ő is eltervezte a távozását. Csakhogy lényeges különbséggel!

Heller elébe ment, és a magánszférájában maradt: egy este egyszerűen begyalogolt a Balatonba. Magánügynek tekintette a halálát. Még a jelen lévő barátai se tudták, hogy mire készül.

Gazsi kivárta a sorát, de közüggyé tette: kiállt a színpadra, országgal-világgal közölte, hogy hamarosan meghal, és közzétette a heroikusan „a hazának!” fejlécezett búcsúüzenetét.

Pozőr volt. Rengeteg hibával, mint mi, mindannyian. És brilliáns elme, mint csak nagyon kevesek.

Orbán, a Kádár-rendszer besúgója, Putyin csatlósa, „elment a régi szabadságharcos!” felkiáltással (némi meglepetésre) szintén elbúcsúztatta Gazsit, aki élete utolsó éveiben kommunistának vallotta magát!

És akinek pont az nem hiányzott, hogy Orbán emlékezzen meg a haláláról.

Kétségtelenül (maga mondta, és fene a gusztusát!) szerett volna Orbán állandó, vagy rendszeres tanácsadója lenni (nevelője, mint Arisztotelész Nagy Sándonak?), elvégre a haza bölcse mindenkinek szolgál, de egyetlen kísérlet után elutasították. Azt nem mérte föl, hogy Orbánnak nincs szüksége tanácsadóra!

Nyilván tudta (ha tudta, jól tudta), és számított rá, hogy a halála esemény lesz értelmiségi körökben, mindenki aki számít valamit, vagy úgy gondolja magáról, hogy számít, írni fog néhány (vagy több) sort e gyászesemény apropóján, az egekig magasztalva az elhunytat. Ki anarchistának, ki kommunistának, ki akárminek titulálva.

De, hogy Orbán!

Jól kiszúrt Gazsival! Elrontotta a játékát!