h i r d e t é s

Az ukrán gazdaság harmada semmisült meg a háborúban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Az ukrán gazdaság harmada semmisült meg a háborúban

2022. március 28. - 15:46

Az orosz háború eddig 63 milliárd dollárnyi kárt okozott Ukrajna infrastruktúrájában a Kijevi Közgazdasági Iskola becslése szerint.

A kép illusztráció! - Forrás: The Economist

A károk hatalmas kihívást jelentenek Ukrajna, Európa egyik legszegényebb országa számára. A Világbank adatai szerint ez a 2020-as 155 milliárd dolláros bruttó hazai termékének több mint egyharmadával egyenértékű - írja a WSJ.

A kijevi intézet elemzői becslése szerint az orosz invázió több mint egy hónappal ezelőtti kezdete óta legalább 4431 lakóépületet, 92 gyárat és raktárat, 378 oktatási intézményt és 138 egészségügyi intézményt rongáltak meg, semmisítettek meg vagy foglaltak le Ukrajnában. Összesen 12 repülőtér és hét hő- és vízerőmű is megrongálódott. Ez alapján legalább 63 milliárd dollárnyi, azaz 21 405 milliárd forintnyi veszteség érte az országot.

A becslés az infrastrukturális minisztérium hivatalos adatain, valamint a szíriai és iraki veszteségek elemzésének korábbi tapasztalatain alapul - közölte az iskola. A projekt az ukrán fizikai infrastruktúrában okozott károkra összpontosít, és nem értékeli a teljes gazdasági veszteségeket, beleértve a vállalkozások bezárásából, a munkahelyek elvesztéséből, a törölt beruházásokból és egyéb tényezőkből származó veszteségeket.

Az ENSZ szerint Ukrajna olyan szegénységgel néz szembe, ami tízből kilenc embert érinthet a háború után. (napi.hu)