Bulinegyed, olcsó éttermek, Orbán – ezzé vált külföldön Magyarország.

És itthon?

Egy diktátor mutatja meg legpontosabban egy nemzet igazi karakterét.

Orbán szisztematikusan kivégzi az országot, tízezer forintokkal fedi le saját tízmilliárdos fosztogatásaikat, mégis imádják. Undorító, a józan észt és a legelemibb emberséget megtagadó kampányokkal őrjíti, veri át a híveit, közben amire csak ránéz, tönkremegy: iskola, kórház, futball, jog, közmorál, demokrácia: mégis imádják.

Tényleg racionális lény az ember?

A híveitől gyakran hallani, hogy nekik se tetszik minden, de mondjunk jobbat. Nem igaz, mindennel elégedettek, vakhitük méteres falán nem engedhetik át a legkisebb kételyt sem, mert attól leomlana, mint szivárgó víztől a gát. Ez már a paranoia határvidéke, amire nincs megoldás. A demokrácia szempontjából elveszett, veszélyes emberek. Hitük fogságából képtelenek kitörni, mára alkalmassá váltak bármilyen állami bűn elviselésére.

Nemzeti sorskérdés hát, hogy április 9-től kezdve legalább ellenzékből imádják őt tovább, mert az "erkölcsi, politikai, jogi elégtételbe", amit vezérük beigért, bármi belefér. Hogy pontosan, mi? Használja mindenki szabadon a fantáziáját, nem sokat fog tévedni.

Ez most a tét, és nem az, hogy ez vagy az a minipárt bejut-e a parlamentbe, pár taggal, frakció nélkül, teljes tétlenségre kárhoztatva. Mivel az ellenzéki pártokra – valójában az őket irányító nem több mint két tucat politikusra – már aligha számíthatunk, úgy néz ki, hajlandók harmadszor is tálcán átnyújtani Orbánnak a győzelmet, a választás egyfajta szerencsejátékká vált.

A hazai politikai élet végletes degenerálódásának a bizonyítéka, hogy egy ennyire becstelen, amorális választási rendszer egyáltalán létrejöhetett, továbbá, hogy az ellenzéki pártok nem bojkottálták ezt a rendszert, még a legpimaszabb, legantidemokratikusabb elemeit is elfogadták, és végül, hogy a társadalom nem orbánista része is közönyösen nézte végig önmaga kivégzésének "demokratikus" tervrajzát.

Az ő mentségükre legfeljebb az szolgál, hogy egy jelentős véleményformálói és választási szakértői gárda segített elaltatni éberségüket: nyugi, a szisztéma Orbánék ellen is fordulhat. Ezt a nem több mint elvi matematikai lehetőséget hajtogatták, valahányszor mikrofon elé kerültek. Sajnos túl gyakran.

Most már mindegy, ebből a matematikai esélyből kéne kihozni a legtöbbet.

Ha lesz elegendő, minden korábbinál több szavazó, aki képes felfogni saját egyéni felelősségét, és érti is, mit kéne tennie, akkor még elkerülhetjük a legrosszabbat. Ha nem, akkor folytatódik a NER, és minden, ami együtt jár vele: monarchikus, abszolút versenyképtelen gazdasági viszonyok, folytatódó társadalmi, szellemi sorvadás – egy nyugati Kazahsztán.

És ez csak az egyik fele.

Sajnos rengeteg időnk volt kiismerni Orbánt, hogy pontosan tudjuk, mire készül. Ez a "szelíd és derűs" ember, ahogy ünnepi szónokként magát és híveit nevezte, mindenkiből ki fogja szorítani a szuszt, aki nem éri be egy piaccal a környékükön meg időnként egy falunappal. Az elmúlt nyolc évben minden bejelentésének végzetes következményei lettek – és a március tizenötödikeinek is az lesz.

Az illiberális állam, a centrális erőtér és a központosítás – a vesztőhelyre vezető út egy-egy állomása – előbb fokozatosan legyengítette, kivéreztette Magyarországot, végül lelkileg is egy olyan gonosz, elviselhetetlen hellyé tette, ahol két napja egy agyvérzéses beteget a "betegszállítók" ki mertek tenni az Üllői úton, és papucsban, köntösben otthagyták sorsára a szerencsétlent.

Ahol ilyen rémtett megtörténhet, és nem a megtervezett pusztítás szándékával, mint amilyen egy terrortámadás, hanem az élet, hogy úgy mondjam hétköznapi részeként, ott az emberevők kultúrája már győzedelmeskedett a civilizáció felett.

És íme az emberevés egy másik aspektusa.

Most az a párt készül folytatni a kormányzást, amelynek tagjai, miniszterei, magas rangú tisztségviselői hivatali idejük alatt professzionális bűnözőkké alakultak át: kifosztották a devizahitelesek jó részét, a Quaestor károsultak jó részét, kifosztották a nyugdíjpénztári tagokat – nyolc éve főállásban fosztogatnak. Nincs kormányzás, nincs felzárkózás, nincs fejlesztés, egyetlen gondolat tölti be egész lényüket, hogyan tudnának még több, egyre több pénzre szert tenni.

Mindent e köré szerveznek, a kormány az elmebeteg stadionépítéseken kívül még befektetni is jószerével csak ott fektet be, ahol majd az ő érdekkörük gazdagszik. Ez a kizárólagos szempontjuk, a közjó megvetett, lenézett, kiröhögött fogalom a szemükben.

Ha megint nyernek, ezt a már szinte lecsapolhatatlan mocsarat: a mindenki számára látható és az elrejtett vagyonokat fogják védelmezni foggal-körömmel, törvényalkotással, TEK-kel, elhárítással, lehallgatással, megfélemlítéssel, zsarolással és még több szemenszedett hazugsággal.

Ha nyernek, a következő négy év a független intézmények, a jogrendszer maradékának felszámolásával fog telni. Nem lesz többé mód kiperelni, hova, kikhez jutnak a tao-pénzek, az ellenzéki újságírók vagy a Magyar Időkhöz mennek, vagy felszolgálni egy presszóba, ötmilliárddal pedig nem lehet majd bekerülni a leggazdagabb ötven fideszes politikus közé.

Most ők is félnek, veszélyben érzik magukat, de ilyen még egyszer nem fordulhat velük elő. Nem azért íratták nevükre a fél országot, hogy rémálmaik legyenek, hogy Lázárnak migránsokra kelljen vadásznia Bécsben, és hogy ne merjen beköltözni a kastélyába. Gondoskodni fognak mindenről, Orbán hátizsákjában ott vannak erre az oroszból és törökből fordított tervek.

Gondolja meg még egyszer mindenki. Ez a mostani az utolsó választás, amikor legalább matematikai esélye van az ellenzéknek, mert négy év múlva már az sem lesz.

Bruck András