Bajban egy hazai autógyár, nem bír a munkaerőhiánnyal
Mellbevágó eseteket sorolnak szakszervezetek, amikor érzékeltetik, mennyire nagy gond idehaza a fluktuáció. - írja a 24.hu.
- Tavaly év elején 1600 új munkavállalót vettek föl az egyik hazai autógyárba: év végére közülük csak 16-an maradtak. Hiába a toborzókampányok, nem javul a helyzet, sőt, jövő év elejére 2500 fővel kell gyarapítani a dolgozói állományt úgy, hogy a meglevőket sem sikerül megtartani – mesélte a Népszavának László Zoltán, a Vasas Szakszervezet alelnöke, de azt nem árulta el, melyik autógyár van ekkora slamasztikában.
- Egy másik esetben egy autóipari beszállító cégnél augusztus elején 140 új munkatársat vettek fel, hónap végére 20-an maradtak, 120-an leléptek.
A szakszervezeti vezető szerint ezek nem egyedi esetek, a nehéz-, gép- és autóipari területeken működő cégeknél átlagosan 40 százalékos a fluktuáció.
És hogy miért van ez? Persze hogy sokszor az alacsony bérek miatt.
De aztán amelyik cég a nagy fluktuációra, a betöltetlen helyek nagy számára panaszkodik, azoknak nem fűlik a foguk emelni a kereseteket – több kutatás is erre az eredményre jutott, amelyeket ismertet a Népszava.
Ráadásul sok cégnél egy viszonylag alacsony fix bér mellett mozgóbér is van, havi pár tízezer forint, de mivel akár csak pár napos betegség esetén is elesik ettől a dolgozó, ezért nagyon kiszámíthatatlanná, bizonytalanná teszi az alkalmazott jövedelmét. Ez megint az elvándorlást erősíti – meg az is, hogy a konkurencia akár pár ezer forinttal magasabb fizetéssel csábítja már a cég kapujánál osztott szórólapokon a hadra fogható személyeket.
Aztán a jelentős mértékű elvándorlás oka még a rossz munkakörülmények, stresszes környezet miatt, (emiatt betanítani sincs nagyon idő az új munkatársakat, nem is csoda, hogy kisvártatva megelégelik a küszködést és távoznak), meg a nagy terhelés.
Mindez pedig azt is jelenti egyben, mutatnak rá kutatók, hogy nem is feltétlenül van óriási munkaerőhiány Magyarországon, pontosabban kisebb, mint általában gondolnánk (ami így sem jó hír persze), inkább nagyobb gond a fluktuáció, hiszen sokkal több cég küzd azzal, hogy pár munkatársat még fel kéne vennie, a fizetésükkel, munkakörülményeikkel elégedetlen dolgozók pedig gyorsan le tudnak lécelni.