h i r d e t é s

Bajnai Gordon visszatér a magyar politikába

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Bajnai Gordon visszatér a magyar politikába

2020. szeptember 26. - 10:16

 

A Momentum tanácsadója lesz az egykori miniszterelnök.

Bajnai Gordon - Forrás: jegy.hu

Gőzerővel készül a 2022-es választásra a Momentum, korábban azt is belengették, hogy hatalomra kerülésük esetén 700 embert lecserélnének az államigazgatásban és kilátásba helyezték, hogy politikusok ellen büntetőeljárásokat is indítanának.

A párt a jelek szerint komolyan gondolja, hogy igazi szakemberek segítségével vág neki a 2022-es választási kampánynak. Az egyik Bajnai Gordon lenne, aki az elmúlt tíz évben gyakorlatilag láthatatlanná vált a magyar közéletben.

"Leginkább a szakpolitkusaink felkészítésében fognak segíteni azok, akiket felkértünk" – kommentálta a Blikknek a helyzetet Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki hozzátette: nem arról van szó, hogy egy választási győzelem esetén Bajnai például állami posztot kap cserébe. Mindössze szívesen segítenek az ellenzéknek.

"Elárulom, olyan emberek is vannak köztük, akik a 2010 óta létező kormányzásban is aktív szerepet vállaltak, de talán érthető, ha az ő nevüket nem árulom el" – mondta a pártelnök.

Miután 2010-ben távozott a miniszterelnöki székből, Bajnai egy ideig pihent, majd 2011-ben több külföldi egyetemen is volt vendégprofesszor.

2014-ben aztán váratlanul újra visszatért a magyar politikába, az Együtt 2014 Mozgalom egyik vezetőjeként vállalt szerepet. Az Együtt egy mandátumot szerzett az EP-választáson, de Bajnai lemondott róla, amelyet így Jávor Benedek nyert el.
A parlamenti választáson aztán szövetségre lépett az MSZP-vel, de a miniszterelnök-jelölt nem ő, hanem Mesterházy Attila volt, az MSZP pedig elveszítette a választást, Bajnai pedig ismét kiszállt a politikából.

A Blikk úgy értesült, hogy a Momentumot tanácsadói minőségben segítheti Bajnai mellett volt két külügyminiszter, Jeszenszky Géza és Balázs Péter, az egykori jegybankelnök Bod Péter Ákos, ahogy Oszkó Péter egykori pénzügyminiszter neve is felmerült. (atv.hu)


 

Kommentek

h i r d e t é s