h i r d e t é s

Balhé volt a Parlament keddi ülésén

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Balhé volt a Parlament keddi ülésén

2021. március 02. - 10:39

Tordai Bence szerint Varga Mihály meglökte őt, a pénzügyminiszter provokációról beszél 

Tordai Bence - Forrás: Varga Mihály Facebook oldala

Az ellenzéki politikus egy költségvetési módosító indítványt szeretettet volna aláíratni a tárcavezetővel.. Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője a telefonjával, élő közvetítés keretében szeretett volna aláíratni Varga Mihály pénzügyminiszterrel egy költségvetési módosító indítványt, arra azonban nem kerülhetett sor, mert a pénzügyminiszter egyszerűen taszajtott egyet rajta, majd otthagyta őt - írja a hvg.hu. 

Tordai később a Facebookon számolt be az eseményekről. Mint írta, megpróbálta megismertetni Vargával a költségvetési törvénymódosítást, amiben elvonnának a leendő MotoGP-pálya építésétől és a vadászkiállítástól 9,3 milliárd forintot, majd azt a II. és III. kerületi rendelők fejlesztésére csoportosítanák át.

"Ezt próbáltam neki elmesélni, de mellbe lökött, és visszament a helyére, majd sipákolt, mint egy jó focista, amiért inzultálták"

Tordai elmondása szerint később még a folyosón is üldözte Varga Mihályt, de ott sem járt sikerrel.

"Tordai… Tudják, ő az a képviselő, aki politikusként még semmi hasznosat nem tett..." - reagált a történtekre Varga Mihály.

A pénzügyminiszter szerint az ellenzéki előválasztással függhet össze a jelenet, neki pedig a jelenlegi aspiránsok mellett nincsen esélye. Hozzátette, már egy hete is feltűnt a környezetében a képviselő. Miközben egy kollégájával akart beszélgetni próbált, ő az amatőr módon elrejtett kamerájával folyamatosan közbevágott és provokált.

Egyúttal arra kérte a kormánypárti képviselőket, ne hagyják magukat provokálni. 

"Mit mondjak? Sajnálom szegényt…" - fogalmazott posztjában a tárcavezető.