h i r d e t é s

Beismerte a "fideszes tanár", hogy elsikkasztotta a diákok pénzét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Beismerte a "fideszes tanár", hogy elsikkasztotta a diákok pénzét

2020. január 16. - 11:48

Egyből elismerte a V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium egykori pedagógusa, hogy több év alatt összesen 3 millió forintot sikkasztott el az iskolai alapítványtól – írja az atv.hu.

Illusztráció: MTI

Bűnös, valóban milliókat sikkasztott el egy V. kerületi iskola alapítványának pénzéből – ismerte el az a tanár, aki a bűncselekmény idején egyben az V. kerületi önkormányzat bizottságának Fidesz-KDNP delegáltja is volt. A rendőrség korábban leállította a nyomozást azzal, hogy nem történt semmi törvénytelen. A hvg.hu ugyanakkor ott volt a tárgyaláson, ahol a gyerekek tanulmányaira, kirándulására szánt pénzt lenyúló tanárt végül jogerősen elítélték.

A kiszabott pénzbüntetést részletekben fizetheti ki a pedagógus, aki jelenleg is egy iskolában dolgozik - miközben a megrövidített alapítvány szerint máig nem térítette meg a diákjaiknak okozott teljes kárt.

Még azzal a lehetőséggel sem élt, hogy az „utolsó szó jogán” bármit mondjon, egyből elismerte a V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium egykori pedagógusa, hogy bűnös. Méghozzá abban, hogy éveken át dézsmálta az iskolai alapítvány pénzét, összesen 3 millió forintot elsikkasztva abból, amit a szülők, egykori diákok és más támogatók adtak össze a gyerekeknek táborozásra, kirándulásra, tanulmányi jutalmakra. A most már jogerősen elítélt Király András Győző a bűncselekmény idején, 2017-ben – a tanítással párhuzamosan - az V. kerületi önkormányzatban a Fidesz–KDNP által delegált tag volt, ráadásul pont a Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottságban.

A portál iskolai forrásai szerint akkor a tanár fideszes hátterével magyarázták, hogy az ügyet először megpróbálták eltussolni, az összehívott tantestület tagjaival még egy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak, nehogy kitudódjon.

További részletek itt.

atv.hu