
A BKV a 3-as metró szerelvényeinek modernizálására és felújítására kiírt közbeszerzési eljárást az uniós jognak minden tekintetben megfelelő magyar közbeszerzési törvény szerint folytatta le.
megtekintés

A bíróság az egyik ügyben megszüntette a szabálysértési eljárást.
megtekintés

A bedurvított költségtérítés és a nyilvánosságkorlátozó változtatások többsége csak október 1-jével jön majd, de több fontos dolog, köztük a szerzői művek megismerhetősége már most változott.
megtekintés

Forgattunk már a menekültekről a szerbiai Szabadkán, a szegedi vasútállomáson, és a röszkei menekülttáborban is.
megtekintés

A kormány a menekültkérdésben már nem is teljes inkompetenciát mutat, hanem a nemtörődömség olyan magas szintjét, mintha egyenesen arra várna, legyen már végre valami balhé, ami beleilleszkedik a kiváló propagandájába.
megtekintés

A belügyminiszter úr, a kormányzati kommunikációs államtitkár úr tartott sajtótájékoztatót a próbafalnál.
megtekintés

A legfrissebb százmilliókból készült új kormányzati plakátsorozat darabja imént kikerültek a forgalmasabb útvonalakra, máris megjelentek az egyes változatokat parodizáló mémek is az interneten.
megtekintés

Évente készül felmérés az Európai Unió tagállamaiban a lakosság elszegényedéséhez vezető tényezők mértékének tekintetében.
megtekintés

Csúcspontjához ért a „kazánkirály" Morvai Ferenc, a Megamorv-Petőfi Bizottság mindesének évtizedek óta tartó projektje.
megtekintés

Nem volt szabálytalan, de bölcs döntés sem az, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottság korábbi elnöke felvette a lakáshitele végtörlesztéséhez a támogatást – mondta Deutsch Tamás, a testület alelnöke, aki a lapunknak adott interjúban beszélt vitás ügyekről, a paralimpikonok jutalmáról, a szakági médiahekkről, sajtótúlerőről és az ócsárlási energia hasznáról is.
megtekintés

Nem ideális helyzetben indult a nyár a Fidesznek, a kormány rendkívüli stratégiaalkotó üléssel és személycserékkel próbált új lendületet venni.
megtekintés

Nem aggódik az MSZP alacsony népszerűsége miatt Tóbiás József pártelnök, mert sosem ígérte, hogy 2015-re váltópártot csinál.
megtekintés

Folytatódik a botrány a budafoki Budai Nagy Antal Gimnázium igazgatóválasztása körül.
megtekintés

Pintér Sándor belügyminiszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön szemlét tartott a magyar–szerb határon épülő ideiglenes műszaki határzár mórahalmi mintaszakaszán.
megtekintés

A kormány a büntető törvénykönyv módosítását kezdeményezi annak érdekében, hogy szabálysértés helyett bűncselekménynek minősüljön az illegális bevándorlás – ezt Lázár János jelentette be a szokásos Kormányinfó sajtótájékoztatón.
megtekintés

Nem csupán a jegy árát kaphatják vissza azok a romák, akiket Ferihegyen nem engedtek fel a Torontóba tartó gépre, hanem akár még kártérítésre is igényt tarthatnak – hangsúlyozta Lukács Gábor, Kanadában élő jogvédő.
megtekintés

Nem bevándorló kényszerített szexre egy bliccelő lányt a leleplezéssel fenyegetve június 5-én a Budapestről Szegedre tartó Intercityn.
megtekintés

Vizsgálatot rendelt el Orbán Viktor annak kivizsgálására, hogy igazak-e az Origón megjelent hírek, miszerint az ukrán határnál a cigarettacsempészésben a magyar határőrök is érdekeltek - többek között ez is kiderült a 17. Kormányinfón.
megtekintés

Na vajon kiket.
megtekintés

50 éve nem volt ilyen alacsony az infláció, alacsony a költségvetési hiány és a multik is adóznak.
megtekintés

Augusztusban értékelik ki a tárcákat, és "jelentős számú" államtitkárt lecserélhetnek – derül ki a Lázár János Napi Gazdaságnak adott interjújából.
megtekintés

A NAV-nál már tényként kezelik, hogy legfeljebb augusztus végéig lecserélik az elnököt.
megtekintés

Szinte kizárólag az interneten, és azon belül is a Facebook által fémjelzett közösségi médián keresztül lehet megcélozni azokat a tizenéves magyar fiatalokat, akik 2-3 éven belül először szavazhatnak a választásokon, erre azonban ma egyik magyarországi párt sincsen felkészülve – állítja egy kutatásra hivatkozva Szabó Andrea, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Politikatudományi Intézetének munkatársa.
megtekintés

A keddi kormányülésen a biztonsági határzárral kapcsolatos kérdéseket tekinti át a kabinet – közölte szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján Lázár János.
megtekintés

Az új VDSZSZ-vezetés szalonképtelenné nyilvánította az érdekvédőt – Ha kizárják, akkor a Liga elnöki székétől is elbúcsúzhat.
megtekintés

Csak néhány napi vakációt engedélyez magának a kormányfő, de még nem döntött az időpontról.
megtekintés
.jpg)
A honvédelmi miniszter megvalósíthatónak tartja, a belügyminiszter akár közmunkásokat is kivezényelne.
megtekintés

Erdélyi magyar sajtósok készítettek listát azokról a témákról és személyekről, amelyekről és akikről szerintük nem szabad beszélni.
megtekintés

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a magyar igazságszolgáltatás nem képes ésszerű időn belül ítéletet hozni.
megtekintés

A húsipar ma már egyre inkább a hús kreatív helyettesítéséről szól, laboratóriumi pepecselésről, mérnöki munkáról.
megtekintés

Nemrég még csak az egyik plakátba futottunk bele, de azóta előkerült az összes, sőt, az mrm.kormany.hu honlap is beindult.
megtekintés

A múlt héten egy nap alatt két embert is elgázolt Budapesten a 4-es 6-os villamos, de aki gyakran utazik a Combinóval, tudja, hogy mindez valószínűleg csak a szerencsének köszönhető, mert ahogy a villamosmegállókat kialakították, ennél sokkal többet is elgázolhatna.
megtekintés

Andorrában élnek a legnagyobb arányban migránsok az ENSZ 2013-as adatai szerint, míg Bosznia-Hercegovinában a legkevesebben.
megtekintés

Alighanem a Várba szánja a BKV azokat az alacsony padlós elektromos buszokat, amelyek beszerzésére most tendert írt ki.
megtekintés

Az idén nyolcvanéves, nemzetközileg is elismert filozófus legutóbb hat éve adott interjút a 168 Órának.
megtekintés

Nem Magyarország az első állam, ahol egyetlen elektronikus személyazonosító kártyával lehet szavazni, bankolni, buszjegyként és elektronikus aláírásra használni.
megtekintés