A régió egészségügyi ellátásában kiemelkedő szerepet betöltő Pécsi Tudományegyetem, a közép-európai orvos-egészségtudományi képzés, kutatás meghatározó felsőoktatás intézménye elmélyíti oktatási-betegellátási együttműködését a Zala Megyei Szent Rafael Kórházzal - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
A nemzeti konzultáció keretében arról is véleményt alkothatnak az emberek, hogy szükségünk van-e saját vakcinagyárra - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóüzenetében.
Elindult a kormány új plakátkampánya. A témát ezúttal a nemzeti konzultáció adja. A régóta ismert kék háttér megmaradt, ugyanakkor Soros György helyett, ezúttal különböző kedélyállapotú szmájlik díszítik a plakátokat. Gyurcsány Ferenc „hülyeségnek”, Fekete-Győr András pedig „mentális környezetszennyezésnek” tartja az új kampányt.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője egyetért azzal, hogy Gyurcsány Ferenc leuralta az ellenzéki előválasztás kampányát, Karácsony Gergely és Jakab Péter pedig egyre rosszabbul teljesít. A Méltányosság Politikaelemző Központ kutatási igazgatója úgy véli, a DK elnöke ismét szereptévesztésben van, a kormányoldal prominenseinek országjárása ugyanakkor az előválasztással és a Coviddal magyarázható. - írja az Infostart
A fideszes egypárti túlhatalom látnivalóan már a hazai nemzetiségek ügyét is elérte - jelentette ki csütörtöki, az interneten is közvetített sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, az Országgyűlés alelnöke, a Jobbik országgyűlési képviselője.
A hatalom megszilárdítása a célja a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Alapítvány számlájára az adófizetők több mint 500 milliárd forintjából juttatott kormánytámogatásnak – a többi között ezt szögezte le a New York Times. Fontos számunkra, hogy saját gondolkodásmódunk, saját függetlenségünk, kultúránk legyen – nyilatkozta a lapnak a kettős szerepet betöltő miniszterelnökségi államtitkár, aki egyben az alapítvány kuratóriumi elnöke. - írja az Euronews
Kínai egyetemeken dolgozó nyugati kutatók szerint a budapesti Fudannak örülni kellene, mert lendítene a magyar tudományos életen, hiszen a kínai egyetemeken tanszabadság van. Egy szakértő szerint a magyar kormány uniós hitelben bízik, és a kínai fél is hozzájárul majd 540 milliárddal az egyetem fenntartásához. A nagyobb átláthatóság azonban mindenki szerint kívánatos lenne. - írja a Szabad Európa
Idén nyáron eddig több mezőgazdasági tűzhöz riasztották a tűzoltókat, mint tavaly ugyanebben az időszakban: 64 százalékkal több gabonatábla égett, 60 százalékkal több tarló- és 32 százalékkal több kazaltűz keletkezett, mint egy évvel ezelőtt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerdán az MTI-vel.
Meghalt egy beteg, és újabb 44 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 519 495 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 102 847-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Nem tetszett neki a sok Nagy Imre-zászló sem, az egyik színész pedig Leninre emlékeztette. Folytatódott a per, ami azért indult, mert Schmidt Máriáék nem fizették ki az általuk megrendelt klipet.
A koronavírus-járvány idején világszerte mindenhol nőtt a megbízható hírek igénye, viszont a megosztottabb társadalmakban ez az időszak tovább növelte az egyébként is alacsony bizalmatlanságot – derült ki a Reuters Intézet Digital News Report 2021 médiakutatásából.
Veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség - jelentette ki a miniszterelnök kedden, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában a jegybankelnökkel tartott sajtótájékoztatóján.
A Demokratikus Koalíció (DK) azt ígéri, hogy amennyiben a 2022-es választás után miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára alakíthat kormányt, akkor a következő tíz évben legalább háromezer szakorvos, kilencezer szakdolgozó és ötszáz új háziorvos áll munkába.
Új digitális termékkel, a virtuális fogadással, röviden a V-sporttal bővítette kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A június 3-án csendes próbaüzemmel elindult játék Czepek Gábor vezérigazgató szerint az első hónapban 1 milliárd forint árbevételt hozott, az esztendő végéig pedig összesen 9 milliárdot várnak tőle.