Magyarország nagyon sikeres a védőoltások beadása terén, mondta az országos tiszti főorvos kedden a közmédiának a Tolna megyei Faddon, ahol a Magyar Honvédség oltóbuszán adtak be második körös Pfizer-oltásokat.
„Nem tudom, Karácsony Gergely kapott-e hivatalos értesítést bármilyen szintű orosz befolyásolási kísérletről, de azt én is megtudom erősíteni, hogy Moszkvának az az érdeke, hogy olyan kormányzati struktúra maradjon bármely kelet-európai országban, ami kedvező a számára – Magyarországot pedig ebben kiemelten fontosnak tartja” – mondta a Hírklikknek Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.
A Momentum jelöltje, a C8 civilek és a Momentum józsefvárosi képviselőjelöltje nyílt levélben kérte Kocsis Mátét, hogy érje el, hogy Böröcz László visszavonja a javaslatot, ami az önkormányzati lakások eladására vonatkozik. Vagy ne szavazza meg.
Azt követően, hogy a tagállamok többsége már leadta az uniós helyreállítási alapból származó források felhasználásához szükséges nemzeti reformterveket, tizenkét nappal a határidő lejárta után a magyar kormány is nagy nehezen eleget tett ezen kötelezettségének.
"Tény, hogy a magyar társadalom ellenzéki politikai erői jócskán megkésve ismerik fel a helyzetüket, hazánk helyzetét, és szedik össze magukat, hogy érdemi választ adhassanak rá. De legalább végre összeszedik."
Annyira sajnálom ezt a szegény Fideszt. Korábban nem voltak a szívem csücskei, de minden érző kebelben felkelti a szánalmat, ahogy most vergődnek a 22-es csapdájában. Mármint a 2022-es választás csapdájában. Nem mintha nem volna esélyük akár nyerni is, Joseph Heller regényében sem vesztett az az oldal, amelyben Yossarian első osztályú bombázótiszt harcolt, de attól még a csapda körbezárta: a saját feljebbvalói is veszélyt jelentettek számára.
Akik 2021-ben vonulnak nyugdíjba, azoknak időskori ellátása 35 százalékkal magasabb lesz, mint azoké, akik ugyanolyan életpályát követően 2016-ban mentek nyugdíjba. Az eltérést már az Európai Bizottság legutóbbi országjelentésében az egyik legnagyobb kockázataként emelték ki, lépéseket is sürgetnek.