Visszautasította a vagyon elherdálásáról szóló vádakat a jegybank Pallas Athéné Domus Animae Alapítványa (PADA), amely szombati közleményében azt írta, nem tűnt el alapítványi pénz, sőt a Pallas Athéné alapítványok növelték vagyonukat - írja a napi.hu.
Semmi szükség nem volt a Magyar Nemzeti Bank alapítványaira, azokat meg kell szüntetni - mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője szombaton a szentendrei piacon Korózs Lajossal közösen tartott sajtótájékoztatón - írja a nepszava.hu.
Az MSZP-nek már 2007-ben volt egy betelepítési terve és azóta is a bevándorlás pártján áll, befogadó migrációs politikájával tehát még Brüsszelt is megelőzte - mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón - írja a hirado.hu.
Elvi megállapodás született Farkas Sándor kormánybiztos és a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. fő tulajdonosa, Kun Mihály között arról, hogy az állam a régi társaság részvényeit vásárolja meg, és nem új céget alapít - írta szombati számában a Népszabadság.
A magyar egészségügyben dolgozó 3-5 ezer orvosbáró éves szinten 12-100 millió forint közötti adózatlan jövedelemhez jut a hálapénznek és a mostani rendszer feudális viszonyainak köszönhetően - vélekedett Lantos Gabriella, a Róbert Kórház operatív igazgatója az ATV műsorában - írja a portfolio.hu.
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának csütörtöki ülésén napirendre került Ghaith Pharaon arab üzletember magyarországi tevékenysége, továbbá a Political Capital (PC) elemző és tanácsadó cég és az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) közötti szerződések ügye is - írja az MTI.